Perverz japán ételnév?

Természetesen nem értek egyet a japánok ellen irányuló sztereotípiákkal (sem :)), de ezt az ételnevet nagyon viccesnek és kicsit talán morbidnak is lehet találni. Ez az egytálétel az oyakodon:

Rizs, tojás és csirkehús, meg némi zöldség, hagyma. Nagyon ízletes egyébként. Kanjival leírva így néz ki: 親子丼 Az első jel jelentése szülő, a másodiké gyerek, a harmadiké meg egy tálnyi étel. Bizony a baromfi életciklus két fontos állomása is megtalálható az edényben: a "szülő" (csirke), meg a "gyerek" (tojás) is.

Osakai kilátás

Vasárnap Osakában maradtam, gondoltam körülnézek egy kicsit. Végül olyan későn keltem, hogy nem sok mindenre maradt időm. Viszont az idő relatíve tiszta volt (nem esett) ezért úgy döntöttem felmegyek a Floating Garden - Umeda Sky Building tetejére.

Az épület attrakciója, hogy 173 méter magasban az ember egy nyitott "erkélyről" gyönyörködhet a tájban. Azt viszont a leírások elfelejtették megemlíteni, hogy üvegfalu lift visz föl majdnem az épület tetejéig baromi gyorsan! Egyedül voltam a liftben (általában nem volt nagy tömeg az egész épületben), és hát szégyenszemre becsuktam a szemem a fölfelé menő úton. (Lefelé már felkészültem és a kamera is a kezemben volt). A kilátás inkább érdekes volt, mint szép :) Láttam pont olyan felhőkarcoló-építő darukat, mint Shanghaiban egy-két hónapja. Ez az autóúttal átfúrt épület nagyon tetszett.

Hazafelé betértem a Nankai line nambai állomásán lévő "talponállóba". Az ilyen jellegű "gyorséttermekben" nincsenek ülőhelyek, a pult mellett állva lehet elfogyasztani a rendelt ételt. Persze kívülről nem tudtam, hogy nem lehet majd bent leülni, nekem csak az tetszett, hogy jól bevállt módon automtából rendelhetek: az ember bedobja a pénzt a megfelelő gombot megnyomja és kap egy kis cetlit, amit aztán a pultnál nyújt át a szakácsnak. Ilyesmivel nem szokott problémám lenni: a tempura soba kiírást mindig megismerem.

Végre az is eszembe jutott, hogy megörökítsem a vonatjegyet. Ezeket ugyanis mindig elnyeli az automata, amikor az ember távozik az állomásról.

Nagoya

Úgy tervezttem hétvégén elugrom Nagoyába, meglátogatni barátnőm barátnőjét Sachikot, akivel Pesten ismerkedtem meg. Végül pénteken este utaztam, náluk aludtam, szombaton várost néztünk és csak este jöttem vissza Osakába.

Úgy látszik már nagyon elszoktam a japán vonat-közlekedéstől, a Shin-Osakaban 10 percenként induló shinkanzenek teljesen ledöbbentettek. A jegyvásárlás automatából kényelmesen ment - volna, ha nem vagyok annyira fáradt, hogy háromszor kellett neki kezdjek, hogy megtaláljam az állomások között Nagoyát. Már teljesen leizzadtam, hogy nem is áll meg ott a vonat :) Ja az automatánál jól beelőztek, mert aki a sorban előttem állt annyira elmélyülten nyomogattam a mobilját, hogy észre se vette, hogy felszabadult a gép. Mire bátorságot gyűjtöttem, hogy kikerüljem, már más bevágódott elém. De a mobilos ember, annyira "magánkívül" volt, hogy még így (ügyetlenkedéseimmel együtt is) előbb végeztem mint ő.

Ilyen rövidtávra (kevesebb mint egy óra az út Nozomival) nem vettem helyjegyet. Egy-két szabad hely volt is, úgyhogy nem kellett állnom.

Sachiko nagyon ügyesen megírta, hol találkozzunk (északi, vagy déli kijáratnál áll egy nagy ezüstszínű óra), úgyhogy egy pillanatig sem volt gondunk.

Ő egyébként japán legnagyobb belföldi csomagküldő/logisztikai cégénél dolgozik, a döbbenetesen aranyos logójú Yamato transportnál.

Elvitt ráment enni, meg vásároltunk egy-két ajándék-apróságot. Már éjfél volt mire a szülei házához értünk, Kasugai városba. Anyukája megvárt minket rettentő aranyos volt, nem győzőtt hálálkodni, hogy elszállásoltam a lányát Pesten :) Az ajándékoknak is örültek, úgy éreztem sikerült eltalánom az ízlésüket. Persze ezt egy japán esetében azért nehéz felmérni.

Életemben először fürödtem igazi japán háztartásbeli fürdőszobában. Szerencsére nem kellett kezelnem a körülbelül 10 nyomógombos, folyadékkristályos kijelzős melegvíz hőmérsékletét, mennyiségét beállító ketyerét. A kádon kívül az ember alaposan lemosakszik zuhannyal. Majd teljesen tisztán ereszkedik be a jó mély kádba. Ezekután már nem fázik az ember, akkor sem ha lekapcsolja éjszakára a (számomra) zavaróan zúgó légkondit. Mondjuk kaptam legalább három réteg dunyhát is úgyhogy szavam sem lehet :)

Azért kemény dolog ez a japán fűtés: ugye csak a szobákban van légkondi, előszobában, vécében, stb. nincs. Úgyhogy még az egész enyhe időben (reggel 5 fok körül lehetett odakint a hőmérséklet) az ember kétszer is meggondolja, hogy kilépjen-e az előszobába, és vécére is csak felöltözve érdemes menni :)

Bőséges reggeli után (friss saláta, zöldség, egy kis sajt, kis virslik otthoni kenyérsütőben készült kenyér) bevetettük magunkat Nagoyába. Először megnéztük a kastélyt, amit a második világháborúban gyújtóbomba találat ért és pár óra alatt teljesen elégett. A betonból újjáépített, lifttel kiegészített épület nem a legelegánsabb látvány, de érdekes kis kiállítást rendeztek benne. Meg lehet nézni korabeli szobabelsőket, utcaképet, kastély szobáit, meg a híresebb festményeket. Ez utóbbiak voltak érdekesek, legalábbis nekem. Ugyanis tigrisek és leopárdok szerepeltek rajtuk!

Azt gyorsan letisztáztuk Sachikoval, hogy nem volt olyan időszak japán történelmében, amikor tigrisek és leopárduk grasszáltak volna a daimyok birtokain. Aztán az egyik feliratból kiderült, hogy a Kínába, Koreába tett kiruccanások után hoztak haza tigris és egyéb állatbőröket, valamint sztorikat. Ezek alapján készültek a képek. Érthetően a csíkós és pöttyös nagymacskákat nem igazán választotta el külön fajra a művész. Na meg az idilli macskás-családos témaválasztás is jelzi, hogy nem találkozott élő ragadozóval. Biztos vagyok benne, hogy egy indiai festő teljesen más kontextusban ábrázolná ezeket az állatokat.

A kastély kertjében sajnos nagyon lerobbant macskákat láttunk. Sőt az egyikük már alulról szagolta az ibolyát. Hogy még durvább legyen a látvány egy méretes varjú csócsálta szegényt. Szerencsére elég messze volt.

Megnéztük még az Osu Kannon szentélyt, imádkoztunk (bedobtunk pénzt, megkongattuk a gongot, stb). Ja Sachiko sem tudja mikor lehet/szabad tapsolni. Itt ki volt írva hogy nem lehet. Húztam jövendő mondó cetlit is. Amit aztán Sachiko alaposan lefordított. Örömmel hallottam, hogy az utazást nem ajánlja és jelenleg nekem sokkal előnyösebb keleten tartózkodnom mint nyugaton. Hát ezek szerint maradnom kell, egyértelmű :) Volt még jó pár "hasznos" tanács, de nagy részüket egyből elfelejtettem.

A környező éttermes, boltos negyedet megnéztük alaposan. Ettem (eredetileg osakai specialitást) takoyakit, ami polip darabka egy forró tésztagolyóban. Nem volt rossz, csak kicsit nehézkes a fogyasztása. A tészta belül nehezen hűl ki, könnyen elégeti az ember a száját.

Itt ért utol minket Keiko, Sachiko barátnője, aki aztán addig nem nyugodott, amíg végig nem jártuk a Tokyu Hands áruház papírbolt részlegét a főpályaudvarnál. Először kicsit úgy voltam, hogy mi a fenét fogok itt csinálni, aztán csak találtam jó pár érdekes apróságot. Amik közül kiemelkedik a fém nélkül működő tűzőgép! A tűzendő papírt magát lyukasztja ki és hajtja vissza. Nem tudom értelmesebben leírni a dolgot, de én teljesen paff voltam az ötlettől :)

Búcsuzkodás előtt volt fényképezgetés (én gépemmel, te gépeddel, ketten, hárman, stb.) Természetesen Sachikotól és a mamájától kaptam egy kis ezt-azt. Többek között "instant" misolevest. Otthon lesz kipróbálva majd.

Összeségében Nagoya valószínűleg méltán marad ki az elfoglalt turista útvonalai közül, de jó társaságban itt is lehet mit csinálni :) (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nemrég épült meg itt a világ legnagyobb planetáriuma, de Sachiko lebeszélt róla, mert annyira friss, hogy biztos tömegek állnak sorba hétvégente).

Környezet

Az egyetem nakamozui kampusza a bázis. Jó sok épület van és középen meg egy tavacska is kacsákkal. A szobámban egyedül vagyok, többiek egy emelettel lejjebb. Az irodát egész jól befűti a légkondi, de ha kilépek a folyosóra, az már nem esik olyan jól. Sajnos a vécék sem fűtött ülőkéüek. Azért ez Sagamiharában pedig milyen jó volt. Szegény az eklézsia a japán egyetemen (is)?

Itt az is érdekes, hogy a buszozás jobb mint a vonatozás. Legalábbis ezen a környéken, Osaka belsőtől délre, Sakai városrészben. A vonatvonalak párhuzamosak keresztbe viszont csak buszok járnak. De nekem jó dolgom van a hotelnél van a nekem kellő (31-es és 32-es) busz végállomása és azzal kell menni kb. félórát Furitsu daigaku mae-ig. A daigaku (egyetem) kanjijait megismerem, úgyhogy így képben vagyok :) A mae-t - ami előttet jelent - is de ugye abból sok van, mert vonatállomások előtt is megáll a busz. Természetesen a buszon végig megy a szöveg felvételről: "köszönjük, hogy a ... járattal utazik, következő megálló a ..., átszállhatnak a ..., kérjük vigyázzanak, mert ...., a busz a következő megállónál meg fog állni" stb. És persze a sofőr mindenkinek megköszöni a fizetést (utazást?), amikor leszállnak.

Első alkalommal olyan sofőrt fogtam ki (vagy olyan buszt), hogy minden megállásnál, megálló, vagy piros lámpa leállította a motort. Hát valami iszonyatosan idegesítő volt. Azt hittem valami általános probléma vagy szokás, de máskor nem csinálták.

Itt a hotel előtt van egyébként egy rendőrség is. Az a tipikus kis apró épületben (kóban) helyet foglaló iroda, amiből időnként kidugja a fejét valaki, ha már tényleg muszáj segíteni (öreg néni eltévedt, ilyesmi).

A hotellel elégedett vagyok. Nagyon kényelmes az ágy, csak időnként szakadozik a net és van reggeli. Tojás, kis virslik, kétféle leves, gabonapehely, péksütemény, tea, kávé, borzasztó ízű és jéghidegre fagyasztott narancslé (többször nem is fogok inni belőle). A szobában van hűtőszekrény, vízforraló és kap az ember ingyen teát, kávét. És nem is drága. Ilyenkor azért elgondolkozom, hogy 1. milyen árréssel dolgozhat a többi szállóda, vagy 2. ezek hol "csalnak", hogy ez így megéri nekik. Ja és jó helyen is van, mert az ember csak felugrik a Nankai line-ra és egyik irányban a Kansai reptérhez juthat, másik irányban Nambaház, Osaka egyik központi pályaudvarához.

Back to the Future

Hihetetlen, de újra itt vagyok. Sajnos most csak egy rövid időre tértem vissza a mindig működő italautomaták birodalmába, két hetet fogok tölteni Osakában. Illetve nem, mert négy napra átruccanok Tokióba és ha minden igaz egy hétvégén megnézem magamnak Nagoyát is :)

Munkaügyben jöttem, szóval valószínűleg nem lesz sok mindenre időm, de azért talán sikerül egy-két élményt begyűjtenem.

A repülőút meglepően jó volt - pedig a MALÉV csőd és a frankfurti légiirányítók sztrájkja miatt nem mertem ilyesmiben reménykedni. Air France is kellemes meglepetés volt, nade a Charles de Gaulle reptéren döbbentem le leginkább. Persze rég volt már az (jézusom, lehet hogy van annak már tíz éve is?) amikor a Sao Paolói gépre várva öt órát töltöttem a csupa vasbeton váróban, ami leginkább a Moszkva téri mozgólépcső fölött húzódó csodára emlékeztetett. (Csak közelebb volt a fejemhez és még sokkal nyomasztóbb volt.) Persze az is lehet (sőt biztos), hogy igényes japán vendégeknek a legszebb terminált tartják fent :)

Világos volt, hatalmas ablakokkal, tiszta és tarka padlószőnyeg és rengeteg ülőhely. A kapunál lapos tévén nemcsak a járatszám, célállomás szerepelt, hanem a pilóta neve, a célállomás időjárása, és a menü is.

Apropó menü. A "múltkori" Lufthansás kaja ízletesebb volt, de a mennyiségre nem lehetett egy szavam se. Lehetett volna valami katalán paradicsomos, fokhagymás tésztát enni (mondjuk ez azért elég vicces ötlet, 11 órán keresztül egy légtérben befokhagymázott utasokkal) én japán teriyaki csirkét kértem, de volt saláta, süti, camembert, mandarin. A melletem ülő francia lány, pedig konyakot kért a vacsora után és az is volt (economy-n ingyért!).

A gépen amúgy 5 nem távol-keleti arcot számláltam össze. Relatíve sok szabad hely volt, úgyhogy kényelmesen tudtam aludni is.

Ja, nem Naritára, hanem Osaka Kansai reptérre mentem. Ahol hihetetlenül gyorsan, talán fél óra sem volt, mire kijutottam. Ebben benne van a hárompercenként járó kis-vonattal való "beutazás" az érkezési csarnokba, fényképezés, ujjlenyomat, csomagbegyűjtés, vámossal való vidám "sztorizgatás". "Nahát Sakai-ban fog lakni és mégis hova megy?" "Ohh, Osaka Prefecture University, kutatás, húúhaa, nahát-nahát minden jót." Nem voltam tizedik nem nyitották ki a táskámat.

Kint pedig vártak névtáblával és mosollyal. És irányítottak és vonatra le és föl és mindeközben már persze gyakorolták rajtam az angol nyelvtudásukat, én pedig baromira próbáltam figyelni, hogy megértsem, hogyan is működik az a polarizációs ketyere, amit a kísérgetésemre kiválasztott, frissen lediplomázott srác tervezett és mutogat nekem az iPadján, Sakai-felé félúton.

Búcsúbuli

Végre eszembe jutott, hogy feltöltsem a búcsúbulin készült fényképeket a netre. Döbbenten tapasztaltam, hogy erről egy szót sem írtam! Pedig nagy élmény volt :)

Ez egy nagy parti volt, ugyanis nemcsak engem búcsúztattak el, hanem Nagano-sant is, aki szülési szabadságra ment. Kilenc évig dolgozott a csoportnál! Emellett köszöntöttük az új titkárnőt is, aki az ő helyére érkezett.

Nagano-san (az ajándék szakácskönyv alapján) készített gulyáslevest. Én vettem két üveg magyar bort Machidán a Tokyu Twins áruházban. Konkrétan háromféle bort láttam ott: Disznókői Tokaji Aszút három és öt puttonyost és Disznókői Szamorodnit. Szóval úgy tűnt Disznókő meghódította Machidát :) Gondolkoztam, hogy esetleg körülnézek máshol is, de aztán mégsem tettem így. Vettem egy öt puttonyos aszút és egy francia száraz vörösbort is. Én a száraz bort ugyanis jobban szeretem, de éreztem, hogy itt azért az édes borral nagyobbat fogok aratni :) Így is volt. Főleg Sato-san dicsérte nagyon a Tokajit. Fiatal lánytól, nem is vár mást az ember :) Egyébként érdekes volt, hogy a tokajik egyáltalán nem olyan üvegben voltak, mint itthon szokás - szóval nem abban a hosszú nyakú üvegben volt, hanem a szokásos boros palackban.

A gulyásleves pillanatok alatt elfogyott. A későn jövőknek már nem is maradt! Nagyon finom volt és gazdag. Francia baguette-t ettünk hozzá, úgyhogy teljesen nemzetköziek voltunk. Nem is szólva a rengeteg japán finomságról! Megkérdezték jó előre, hogy mit szeretnék enni és én fugut kértem. Ez ugye az veszélyes hal, ha nem megfelően készítik el halálos is lehet. Persze ez nem vonatkozik mindenegyes darabkájára, de azért a romantika és borzongás megmarad. Meg persze lehet ezzel dicsekedni is :)

Szóval volt fugu sashimi. A halszeletek szinte teljesen átlátszóak és enyhén rágósak, kicsit gumiszerűek. Egyedi íze van. Azt azért nem mondanám hogy a szokásos sashimi-nál jobb íze lenne, de mindenképpen érdemes megkóstolni.

Volt szárított fugu (Doi-san hozta otthonról, ahol ő lakik ott nagyon menő a fugu halászat). Ennek semmilyen extra ízét nem éreztem, olyan volt, mint a többi szárított hal amit eddig ettem. De fugu feldolgozás fénypontja a meleg szakéban áztatott fugu-uszony volt!

Leírhatatlan érzés, ahogy az ember hajol a szakés pohara fölé, amiben finom kellemesen meleg szaké van, és egyszer csak megcsapja az orrát a döbbenetesen tömény halszag. Én szeretem a halszagot, kifejezetten jól érzem magam a "büdös" halpiacon, de ez azért nekem is kicsit sok volt. Egyébként az ital ízére nem volt rossz hatással (igazából semmilyennel sem), de azt hiszem ezzel a technikával a keményvonalas szaké ivókat is le lehet szoktatni a mértéktelen alkohol fogyasztásról :)

Összegzés - első próbálkozás

Ideje lenne már megírnom a megígért összegző bejegyzéseimet. Lelkiismeretfurdalásom is van, nincs sok olvasóm, de akik olvasnak, azok nagyon kitartóak  a lustaságom ellenére is, én meg nem írok nekik semmit - hát milyen dolog ez? Akkor következzen egy összegzés.

Mire is volt jó ez a japán egy éves kiruccanás. Először is nem vagyok elégedett magammal, sokkal többet is kihozhattam volna ebből a lehetőségből. Mind munka, mind ország-nézés témakörében. Valahol a szokásos hibát követtem el: ki akartam használni a lehetőséget, hogy akármikor dolgozhatok, mert közel vagyok az irodához, minden feltétel (jó számítógépek, gyors net, rengeteg folyóirat előfizetés) adott, de mégsem haladtam annyit, amennyit lehetett volna. Akkor már töltöttem volna több időt kirándulásokkal! Rengeteg helyen nem voltam, Kyushu, Shikoku, Okinawa (és a déli szigetek) teljesen kimaradtak. De még a nagy sziget túloldalára sem jutottam át, pedig Kanazawába nagyon el akartam volna jutni, rengeteget olvastam róla az útikönyvben. 

Eredetileg azt is gondoltam, hogy majd a nyelvtudásomat is fejleszteni fogom. Tanultam egy keveset japánul korábban és terveim között szerepelt, hogy kint is fogok nyelvtanfolyamra járni. Hát sajnos ebből sem lett semmi. Illetve párszor elmentem egy ingyenes nyelvtanfolyamra, amit a sagamiharai International Lounge szervezett. Nagyon jó helyen volt a Fuchinobe állomás mellett, a hátránya az volt, hogy egy teremben volt mindenki és sokszor elég fárasztó volt csak a mi tanárunkra koncentrálni. A másik nehézség az volt, hogy általában sok kínai diák volt, akik helyzeti előnnyel indultak, hiszen ha a tanár a táblára felírta az új szót kanjikkal, ők már tudtak miről lehet szó, viszont nekem még el kellett magyarázni. De a legjobb azt hiszem az lett volna ha fizetnem kellett volna a nyelvóráért, akkor lett volna motivációm, hogy minden egyes alkalommal ott üljek.

Viszont csomó minden újdonságot láttam, talán egy kicsit jobban értek pár dolgot a japánokkal kapcsolatban - bár leginkább azt, hogy mennyire is mások az európai kultúrkörhöz képest. Van bizony jó pár dolog, ami elgondolkodtatott. Például az, hogy annak ellenére, hogy a vallás (a "nemzeti" sintóizmus) mennyire benne volt a világháborúban, illetve mennyire kárhoztatható volt anno a japánok fanatizálásában, a mai, modern hétköznapi hozzáállás a valláshoz, mennyire semleges és megengedő. Az emberek nem vallásosak, hanem babonásak. Nyugodtan bedobja a pénzt a buddhista szentélyben a perselyben, aztán a sintóista szentélyben is, ha éppen vizsga, munkahelyi megmérettetés, vagy gyerekszülés előtt áll. "Abból gond nem lehet, ha több istennél is jó vagyok" - gondolja és ezt a hozzáállást senki nem ítéli el, nem bélyegeznek meg senkit, mert hisz, vagy éppen nem hisz a babonában. Teszem azt az igazi hívő meditáló buddhista sem nézi ki azt, aki csak egy jövendő-mondó cetli miatt tér be. (Nem is tehetné, mert ő van kisebbségben.)