Hihetetlen, de újra itt vagyok. Sajnos most csak egy rövid időre tértem vissza a mindig működő italautomaták birodalmába, két hetet fogok tölteni Osakában. Illetve nem, mert négy napra átruccanok Tokióba és ha minden igaz egy hétvégén megnézem magamnak Nagoyát is :)
Munkaügyben jöttem, szóval valószínűleg nem lesz sok mindenre időm, de azért talán sikerül egy-két élményt begyűjtenem.
A repülőút meglepően jó volt - pedig a MALÉV csőd és a frankfurti légiirányítók sztrájkja miatt nem mertem ilyesmiben reménykedni. Air France is kellemes meglepetés volt, nade a Charles de Gaulle reptéren döbbentem le leginkább. Persze rég volt már az (jézusom, lehet hogy van annak már tíz éve is?) amikor a Sao Paolói gépre várva öt órát töltöttem a csupa vasbeton váróban, ami leginkább a Moszkva téri mozgólépcső fölött húzódó csodára emlékeztetett. (Csak közelebb volt a fejemhez és még sokkal nyomasztóbb volt.) Persze az is lehet (sőt biztos), hogy igényes japán vendégeknek a legszebb terminált tartják fent :)
Világos volt, hatalmas ablakokkal, tiszta és tarka padlószőnyeg és rengeteg ülőhely. A kapunál lapos tévén nemcsak a járatszám, célállomás szerepelt, hanem a pilóta neve, a célállomás időjárása, és a menü is.
Apropó menü. A "múltkori" Lufthansás kaja ízletesebb volt, de a mennyiségre nem lehetett egy szavam se. Lehetett volna valami katalán paradicsomos, fokhagymás tésztát enni (mondjuk ez azért elég vicces ötlet, 11 órán keresztül egy légtérben befokhagymázott utasokkal) én japán teriyaki csirkét kértem, de volt saláta, süti, camembert, mandarin. A melletem ülő francia lány, pedig konyakot kért a vacsora után és az is volt (economy-n ingyért!).
A gépen amúgy 5 nem távol-keleti arcot számláltam össze. Relatíve sok szabad hely volt, úgyhogy kényelmesen tudtam aludni is.
Ja, nem Naritára, hanem Osaka Kansai reptérre mentem. Ahol hihetetlenül gyorsan, talán fél óra sem volt, mire kijutottam. Ebben benne van a hárompercenként járó kis-vonattal való "beutazás" az érkezési csarnokba, fényképezés, ujjlenyomat, csomagbegyűjtés, vámossal való vidám "sztorizgatás". "Nahát Sakai-ban fog lakni és mégis hova megy?" "Ohh, Osaka Prefecture University, kutatás, húúhaa, nahát-nahát minden jót." Nem voltam tizedik nem nyitották ki a táskámat.
Kint pedig vártak névtáblával és mosollyal. És irányítottak és vonatra le és föl és mindeközben már persze gyakorolták rajtam az angol nyelvtudásukat, én pedig baromira próbáltam figyelni, hogy megértsem, hogyan is működik az a polarizációs ketyere, amit a kísérgetésemre kiválasztott, frissen lediplomázott srác tervezett és mutogat nekem az iPadján, Sakai-felé félúton.
1 megjegyzés:
Lájk. :)
Megjegyzés küldése