Hangoskodó

Reggel munkába menet, a vendégház külső lépcsőjén lefényképeztem végre a dzsungeli háttérzörej egyik szolgáltatóját. Legalábbis az a tippem, hogy ő az. Ha minden igaz ez is egy kabócaféle. Szép méretes. Az ott mellette az ujjam. Megpróbáltam megfordítani, de mozgott, én meg megijedtem és inkább békén hagytam. (Vagy inkább kínok között meghalni?)

2007-ben a Nature-ben is megjelent egy cikk az osakai kabócákról. Az ottani parkban 94 dB-t mértek - ennyire hangoskodtak a rovarok. Szerintem itt talán ennyire nem voltak zajosak idén, de azért elég döbbenetes volt így is a hangzavar.

Edzés :)

Most már biztos, hogy (ha jó az idő) augusztus 31-én nekivágunk.

Amióta újra komolyan szóba került a Fuji mászás, elkezdtem egy kicsit rákészülni a dologra. Mivel alapvetően rettentő lusta ember vagyok, olyan elfoglaltságot kellett kitalálnom, ami alól nem nagyon tudok kibújni. Ezzel már is kiesett az összes szabadtéri dolog, mert ugye eshet, süthet a nap, fújhat a szél, lehet sötét vagy világos, sok szúnyog, vagy sok ember - és ezek mind érvek, hogy miért is hagyjam ki az aznapi penzumot. Arról nem is szólva, hogy jó lenne valamilyen szinten reprodukálni a hegyre-menés nehézségeit és ez sík talajon nem igazán könnyű. Úgyhogy lépcsőzni kezdtem. A lépcsőház itt van az épületben, ki sem kell menni, meg sem ázhat az ember, hőmérséklete elég borzasztó ugyan, mert a nyári meleg megreked benne, de legalább nincsenek bogarak. Minden nap eggyel többször jöttem fel a nyolcadik szintre (ez ugye otthoni hetedik emeletnek felel meg). Nehezítésnek minden le- és felérkezés után beiktattam öt guggolást is.

Azonban amikor elértem a 15 fordulót, úgy döntöttem elég. Ehhez már több mint egy órára van szükségem, és az a helyzet, hogy hiába a Fujiról van szó még sem vagyok hajlandó egy óránál több időt naponta erre szánni. Arról nem is szólva, hogy hiányzott a sikerélmény, hiszen mindennap eggyel többször mentem, mindennap egyre fáradtabb lettem a végére. Taktikát váltottam és máshogy nehezítettem: pakoltam a hátizsákomba. Először csak egy félliteres vizes palack, aztán kettő és ma már hattal fogok nekivágni az emeleteknek. (Ebből persze azért fogy a végére.)

Szombatonként kicsit más a terv. Fél órát kocogok a Fuchinobe parkban, majd sétálok egy negyedórát és akkor állok neki a lépcsőzésnek, de hátizsák nélkül. Vasárnap pedig eddig mindig elblicceltem az edzést mondván kell egy pihenőnap is :) Továbbra sem lettem sport-ember, viszont a kocogás amit eddig utáltam egyre jobban tetszik. A lépcsőzésnél bármi más csak jobb lehet.

Az itt dolgozók nagy része már mind tud a hülye, lihegő, padlizsán arcú gaijinról, aki este hét, nyolc körül az egyik lépcsőházban mászkál fel-alá, mint valami skót várkastély őrült szelleme. Biztos csodálkozhatnak magukban, hogy miért az épületben kínzom magam, amikor itt van egy köpésre a Fuchinobe park benne uszodával, körbe futópályával :)

Nem tudom, mennyire lesz segítségemre ez a kis edzés. Ártani biztos nem árt. Sajnos az oxigénhiányra és alacsony légnyomásra nem tudok rákészülni - ez van.

Egyébként Nagano-san nagyon kedvesen felajánlotta, hogy kölcsönadja a vízálló nadrágját, kabátját, úgyhogy azt nem kell vennem. Most hétvégén vettem zseblámpát, két pár vastag túrazoknit (túracipőm van szerencsére) és egy kis bélelt palacktartót. Hosszas gondolkozás után termoszt végül nem vettem. Még a Fuji mászó tömegről annyit, hogy hónap elején, amikor lefoglalták a szállást, akkor már nem volt hely máskorra csak augusztus 31-re! Az időjárásjelentés egyenlőre száraz-felhős időt mond hétvégére. Remélem így is lesz, most nagyon szomorúan, már három napja egyfolytában esik.

... és ami nem a nyílt napra készült

Bő egy hónapja nagy munkálkodásba kezdtek itt a parkban. Kivágtak jó pár fát, felásták a területet - ekkor azt hittem a parkolót akarják megnövelni, mások azt mondták csak egy gyalogutat akarnak vágni a sűrű vegetációban. Aztán mély lyukakat fúrtak, végül lefedtek mindent díszkő burkolattal és beton talapzatot kezdtek felhúzni a lyukak helyére. Mindezt, elég gyorsan, tempósan, hétvégi munkával is támogatva. Ekkor derült ki, hogy egy újabb rakétamodellt fognak idehelyezni. Mindjárt jön a nyíltnap, azért siettek ennyire - gondoltam én. De mint kiderült, nem csak én. Ugyanis kollégáim ugyanolyan döbbenettel szembesültek a nyílt nap előtti napon a kiírással, hogy októberben (!) szándékoznak ide elhelyezni egy rakétemodellt. Addigra egyébként az egész terület, favágással, díszkővel, beton talapzattal, védő kerítéssel teljesen kész volt. És kész van ma is, várja, hogy októberben ráemeljék a modellt.

ISAS nyílt nap

Minden évben megrendezik a nyílt napot az ISAS-ban. Idén ez augusztus kilencedikén, szombaton volt. Pénteken öt után szabadult fel az az előadó terem, ahol a mi csoportunk is kiállított, úgyhogy akkor kezdtük el a lepakolást, elrendezést. (Egyébként ez az a terem, ahol decemberben a VSOP-2 szimpózium előadásai voltak.)

Hát biztos benne van az is hogy nem értem a nyelvet, de valami idegőrlően lassan haladt a cuccolás. Este kilenckor úgy hagytam ott a társaság nagy részét, hogy remegtem az idegességtől. Természetesen már két hónapja kitalálták, megbeszélték egy csoport beszélgetésen, hogy milyen "standjaink" legyenek és ki mit fog csinálni. Aztán pénteken részletesen azt is megtárgyalták, hogy mit hova tegyenek, a mi csoportunknak fenntartott sarokban. Ebben a teremben ugyanis kiállítottak még az Akari, Hinode és Suzaku team-ek is. Gondoltam, hogy ezekután nem lesz nehéz elrendezni a dolgokat. Mekkorát tévedtem. Először is kiderült, hogy a szomszédos csoporttal (csoportokkal) nem volt megbeszélve, hogy mi hogy lesz, és ők sem beszéltek a mellettük lévő társasággal, úgyhogy volt olyan kis terület, amit háromszor húztak odébb, raktak össze újra. Nekem az volt az érzésem, hogy a mi társaságunk csak várt és várt és semmi az égadta világon nem történt legalább háromnegyed óráig, néha idehúztunk három poszter állványt néha oda. Pedig azért volt pár apróság amit vidáman meg lehetett volna csinálni: egy egyszerű kis papírlapot, amin a csoport neve volt, húsz percig tartott, mire eldöntötték hova is tűzzék fel. Az illető feltűző ember minimum négy taggal beszélt, akik az ötödikhez irányították, mondván, hogy ők mégsem szeretnének ilyen nagy formátumú kérdésben dönteni.

Végül nagy nehezen csak kitűztük, hogy hol legyen a feketelyuk-modell, a HEMT (High Electron Mobility Transistor) erősítőket bemutató asztalka a mikroszkópokkal, az antenna kinyitását bemutató rövidfilm, illetve kis füzetecske, és a síkhullámokat meg parabola antenna fokuszáló tulajdonságát bemutató vizes "kád". Amikor már nagyjából állt minden a helyén, még egy-két posztert nyomtattak az irodában illetve pár emberke a posztereket ragasztotta fel a műanyag lapra és vágta őket körbe, akkor ült le a társaság nagyobb része a földre és nekiállt hajtogatni az antenna papírmakettjét. (Egyébként ezt is osztogattuk egy pultnál a látogatóknak.) Ekkor egyébként már kettő makett készen volt, viszont még mindig a földön feküdt pár fellógatni való dolog... Ekkor döntöttem úgy hogy nem bírom tovább idegekkel a teszetoszázást és eljöttem. Mondom valószínűleg bennem is volt a hiba, nem tudtam érdemben belefolyni a társalgásba.

De mindezt félretéve maga a nyílt nap és rengeteg jobbnál jobb bemutató nagyon tetszett! Én egyrészt a fekete lyukaknál voltam felvigyázó, később pedig a posztereknél, ahol a papírmakettet osztogattuk. A fekete lyuk egyébként nagyon vicces és olcsó játék: két felfordított fém lámpabura, vödör és rengeteg kis színes gumi, fa és üveggolyó kell hozzá. A vödörbe állított lámpaburába dobálhatják a gyerekek a golyóbisokat és láthatják hogyan spirálozik be az anyag a potenciálgödörbe, illetve vödörbe :) A különböző golyóknak más-más a súrlódási együtthatójuk, úgyhogy a csillogó, sima fém-, vagy üveg-golyóbisnak tovább tart elvesztenie a perdületét és behullani a vödörbe, mint a rücskösebb felületű gumilabdának. Természetesen a fémgolyó jó hangos is, úgyhogy a gyerekek imádták azokat dobálni. Közben a felvigyázók a szülőknek elmagyarázták, hogy miért is haladnak olyan pályán a csemeték játékai ahogy. Nagyon sajnáltam, hogy én semmit sem tudtam mondani, ha kérdezek valamit átirányítottam az illetőt a japán kollégámhoz.

Amikor szabadidőm volt megnéztem a többi kiállítót is. Pont mellettünk lévők két, szájánál összeragasztott, vízzel töltött palackkal demonstrálták a feketelyukba áramló anyagot. Volt demonstráció polárszűrőkkel és folyékony nitrogénnel, rakétakilövés a kertben (sajnos erről pont lemaradtam), alacsony nyomásom megdagadó lufi, három dimenziós mozifilm a Nap felszínéről és a kozmoszról, infrakamera bemutató lehűtött palack vízzel, vagy hang megjelenítése oszcilloszkóp kijelzőjén. És a földszintre még nem is sikerült lejutnom. Nagy volt a tömeg, valószínűleg idén is megvolt a szokásos, több mint tízezer látogató. Egyébként fél tíztől fél ötig tartott a nyílt nap.

Az elpakolás rekord sebességgel, egy óra alatt megtörtént. Pedig a "kipakolás" negatív tapasztalata után hosszú kínlódásra készültem. Persze volt cél, hiszen Doi-san szervezett négy hatalmas pizzát, rántott csirkét, rágcsálnivalókat és természetesen megfelelő mennyiségű sört is a nyílt nap megünneplésére.

A nyílt napra JAXA egyen pólókat kapott mindenki, de nagyon boldog volt a csoport, hogy volt nekünk saját tervezésű ASTRO-G pólónk is, ami bizony ezerszer jobb volt az egyen kék, egy szál JAXA logóval ékesített felsőhöz képest. (Mellesleg az Akari-sok piros köntösszerű kabátja volt szerintem a legjobb. Nagyon szívesen szereznék egy olyat.) Hogy azért kárba ne vesszenek a JAXA-s felsők sem, ragasztócsíkok segítségével focimezekké léptek elő. A képen hátul balról jobbra: Asada-san, Mochizuki-san és Doi-san. Elöl balról jobbra: Kono-san, Kino-san és Nagai-san.

Praktikus apróságok

Ezen blog eredeti célja, hogy élményeimet leírjam és megosszam családommal, barátokkal, ismerősökkel. De rájöttem, hogy talán hasznos lenne összefoglalni egy külön bejegyzésben, egy-két dolgot, ami praktikus lehet a Japánba látogatóknak. Persze rengeteg mindent meg lehet tudni útikönyvekből, de hátha van néhány dolog, ami esetleg nem szerepel a Magyarországon kapható útikönyvekben. Persze ez elég szubjektív és valószínűleg nem teljesen precíz lista lesz. Aki olvassa tartsa észben, hogy én nagyrészt Tokió és környékén szereztem a tapasztalataimat, 2008-ban :)

Ez a bejegyzés folyamatosan fog frissülni. Ha valami új eszembe jut és kiegészítem, akkor "előreveszem" a bejegyzést. Ezenkívül, jobb oldalra kirakok egy közvetlen ide mutató linket is.

• Ha nem nyílik, rossz helyen próbálkozol. Természetesen ez általánosítás, de eddig 10 esetből 9-szer ez volt a tapasztalatom. Minden kis csomagon fel van tüntetve hol kell kinyitni és tényleg ott könnyen és gyorsan ki lehet nyitni. Abszolút nyertes a háromszög alakú onigiri, aminek a csomagolására komoly, három lépésből álló kinyitási használati utasítás is van nyomtatva. Amikor először vettem, nagyon éhes voltam és nem vettem észre a használati utasítást. Borzasztó módon szenvedtem vele, nem is tudtam kultúráltan elfogyasztani.
• Egy ételnévre mindképpen emlékezni kell, (és nagyon óvatosan közeledni hozzá) ez pedig a natto. Hallottam már két olyan nem-japánról, aki nagyon szerette. Nem tudom, megérteni őket. Ez igazából rohasztott szójabab. Már a szagáról is nyilvánvaló - a büdössajt ehhez képest rózsaillat. Persze nagyon sokféle formában lehet vele találkozni, amikor először ettem, annak nagyon enyhe szaga és íze volt. Így is úgy éreztem, hogy nem lesz a kedvencem, de ha nagyon muszáj megeszem. De volt olyan igazi keményvonalas natto, amit bizony kidobtam az első harapás után. Egyébként nagyon egészséges és nagyon tradícionális japán étel.
  
• Bankkártya. Japán készpénzes ország. Nagyon nagyon ritkán (főleg, nagy elegáns szállodákban, éttermekben - ilyen helyeken még nem jártam) lehet kártyával fizetni. A mindennapi életben az ember készpénzzel fizet. (Kivétel a SUICA vagy PASMO kártyák, amikkel metrón, elővárosi vonaton - a JR East körzetében - lehet a viteldíjat fizetni, és még néhány az állomásokon lévő boltban, gyorsétteremben, vagy automatánál vásárolni.) Nade ha valahova ki van írva, hogy VISA az egyáltalán nem jelenti az, hogy az ember VISA kártyáját ott elfogadják - sok helyen csak a Japánban kibocsátott bankkártyákra érvényes a kiírás. Sok automatánál is. Ami biztos, hogy a Japán posta hivatal ATMjei elfogadják a külföldi VISA kártyákat is, innen lehet pénzt felvenni. Valamint ezeknél lehet angol nyelvű menüt is választani.
• Ahova az van kiírva, hogy SoftBank az nem bank, hanem mobilszolgáltató.
• Szállodákban a check-in elég későn van, délután három, négy körül. De általában meg lehet kérni, hogy ott hagyhassa az ember a csomagját. Ugyanez igaz távozáskor is. Ha az embernek még van ideje sétálgatni, de tízkor vagy tizenegykor el kell hagyni a szobát, csomagját megőrzik, amíg visszaér.
• Nyáron Japánban meleg van. Ide ősszel, vagy tavasszal érdemes jönni. Bár szerintem ezen a környéken a tél sem olyan hideg, de száraz, napos, szóval szerintem akkor is jól érezheti magát a turista. De mivel az ablakok szimplák és fűtés mint olyan általában nincsen, szállás foglaláskor meg kell győződni, hogy van-e légkondi a szobában, ezzel fog ugyanis a (hozzám hasonlóan fázós) ember befűteni, amikor éjszaka arra ébred, hogy komplett ruházatban, három pokróc alatt is vacog. Természetesen ezek a megjegyzések a központi, Tokió környéki régióra vonatkoznak. Értelemszerűen északabbra, Hokkaidón elviselhetőbb a nyári meleg, télen pedig bőven havazik. Télen egyébként a Japán-tenger partján jóval több hó esik, mint a csendes-óceáni oldalon.
  
• Japánban mindenütt van vécé! Lehet hogy csak guggolós (értelemszerűen a nőiről vannak tapasztalataim), de van. Papír nagyrészt van (de erre sem lehet mérget venni!), de kézszárító, vagy esetleg kéztörlő nem gyakori. Ajánlatos a helyiekhez hasonlóan, egy kis törülközőt mindig magunknál tartani. (Nem is szólva, hogy ezt ajánlja már a Galaxis Útikalauz is :) ).
  
• Japánban (szinte) sehol sincs szemetes! Nincsenek kukák sem, de utcai szemetes sincs. Szóval az ember csak olyasmit vigyen magával hosszú útra, aminek a csomagolását hajlandó aztán haza is vinni magával. Italautomaták mellett van kuka palackoknak. Külön a PET palacknak és a pehelypalackoknak. Néhány bolt előtt is lehet találni ilyen szelektív szemét gyűjtő szemeteseket (papír, palackok, műanyag, stb). Ha az ember nagy bajban van, elkövetheti azt az ocsmányságot amit én szoktam, hogy beslattyog a női vécébe, ahol ugye kell lennie egy kis szemétgyűjtőnek és odadobja, amit már nagyon nem tud magával vinni.
  

Állatvilág

Tegnap egy jó nagy botsáskát (japánul nanafushi-nak hívják) láttunk a főépület egyik oldalsó bejáratán. Baromi hosszú volt és vékony. Tényleg teljesen úgy nézett ki a "teste", mint egy darab ágacska. Nagyon jól el tudna vegyülni a bokrok, fák között, pechjére azonban erre az üvegajtóra került valahogy, úgyhogy már jó pár méterről ki lehetett szúrni. Mindenki megállt megnézni jövetmenet. Szegénynek hiányzott az egyik lába, nem tudom, hogy ez mennyire komoly probléma egy rovarnál. Kino-san mesélte, hogy gyerekkorában ő mennyire szeretett volna egy ilyet, de sosem sikerült elkapni egyet.

Egyébként itt az intézet kis parkjában rengeteg rovar van természetesen, és baromi hangosak is. Csörögnek, meg zizegnek - néha hallottam ilyet természetfilmekben, de általában letekerik hamar a hangerőt, hogy lehessen hallani a műsorvezetőt.

Éjszaka is felébredtem valami iszonyatosan hangos csösztörgésre (nem tudom jobban leírni a hangot). Először fogalmam sem volt mit hallok - de végülis most sem tudom. Egymásnak válaszolt több élőlény is. Az egyik elég rémületesen közelről hallatszott, mintha a házban lett volna valahol. Lehet, hogy nem is rovar, hanem béka volt? Fogalmam sincs, de remélem, hogy nem az én szobámban volt.

Természetesen vannak hétköznapibb állatok is, mint ez a kis gyík, akit a vendégház bejáratánál fotóztam le a minap. Meg persze van itt egy cica is, akit a biztonsági őrök nagyon jól tartanak :) Akárhányszor jövök haza, akár még egy adag szusival is, sosem akar belemászni a szatyromba, ellenben hosszasan nyávog és simogatatja magát :)