Sapporo

Fél hatkor indultunk Kaj Wiikkel a vendégházból, hogy elérjük a Fuchinobéről 6:04-kor induló vonatunkat. Ami olyan jól sikerült, hogy bő tíz percet várhattunk még az állomáson. Végülis háromszor szálltunk át mire Haneda reptérre értünk. Volt olyan is, hogy egy percünk volt az átszállásra, de még így is sikerült a dolog. Az egyik vonaton (ami Yokohamáról indult) megtapasztalhattam, milyen is a reggeli japán csúcsforgalom. Nemcsak hogy elesni nem tudtam volna, de egy hölgy táskája olyan kellemetlenül belém nyomódott, hogy teljesen kígyózó formát kellett felvennem.

Reggelit a reptéren ettünk. Nagyon szép volt a kilátás, de sajnos a fényképeken nem sikerült ezt visszaadni. Beszálláskor ért nagy meglepetés. Ugye kis helyi, országon belüli utazásról van szó, alig másfél óra repülési idővel, így nem számítottam rá, hogy nagyobb géppel fogok utazni, mint eddig bármikor: emeletes jumbóval! És majdnemhogy tele is volt. A kilátásra nem lehetett panasz, gyönyörű, hófödte hegyvidéket, tengert, tengeren hajókat, Hokkaidón havas tájat lehetett látni. Talán még mást is, de alig bírtam nyitva tartani a szememet, sajnos fénykép sem készült ezért sok.

A reptéren Murata-san és Asada-san gyűjtött be minket, miközben mi a feladott csomagjainkat vártuk. Majd egy-másfél órás vonatozás után értünk be Sapporoba. Ismét elragadó tájat lehetett látni a távolban, de az álmosság megint győzött. A pályaudvarról a hotelbe rohantunk, letenni a csomagokat. Hotel Monterey - rettentő elegáns hely. A szobában van minden, nemcsak hajszárító, papucs, türölköző, hanem pizsama, fogkefe, fogkrém, teafőző is. Az ágy akkora, hogy hárman elférnének benne.

Ebédre vettünk pár dolgot a pályaudvaron, majd futottunk Hokkaido egyetemre, ahol a szimpóziumot tartják. Itt aztán szembesültem a valósággal, hogy tényleg csak Kaj és én vagyunk itt nem japánok, és bizony minden előadás a miénket kivéve ékes japán nyelven fog folyni. Hát többször is lehanyatlott a fejem, de legalább örömmel nyugtáztam, hogy a helyiek sem bírták jobban a terhelést.

Első este egy eredetileg fukuokai születésű, de 12 évet Hokkaidoban töltött geodéta (Ichikawa-san, ha jól emlékszem) vitt el vacsorázni párunkat (Murata-san, Asada-san, Hiroshi-san volt ott a JAXA-ból, és ketten a Kashima Űrközpontból). Volt végre névjegy cserélgetés is :) A vacsora nagyon finom volt. Volt többek között szusi, helyi illetőségű nagy rák, kétféle főtt hal, helyben az asztalnál megsüthető csirke hús valami sárga, zöldséges lében. A sör mellé adtak sörkorcsolyát: polip kart. Ott figyeltek rajta a tapadókorongok. Tényleg most így belegondolva nem is volt rizs. Nem volt éjszakába nyúló ivászat, mert másnap Murata-sannak, Kashima-sannak, Kajnak és nekem is előadást kellett tartanom.

Hiroshi-san egyébként megemlítette, hogy december 29. és január 3. között senki nem lesz ISAS-ban, mert mindenki az évvégét-évkezdést ünnepli családi körben. El kellene utaznom valahová, de lehet hogy már késő ilyenkor helyet foglalni bárhova :( Mindenesetre azért beszélek még erről a többiekkel, meg főleg Murata-sannal, hogy tényleg elmehetek-e :) Eddig ötletek amiket kaptam: Hakone, de ott már szinte biztos hogy nincs hely és/vagy nyitott szálló, illetve Kaj említette Okinawát, ami nem is hangzik rosszul. Most nincs ott olyan meleg, nincs szezonja, talán tömeg sincsen meg drágaság sem.

Az előadás jól sikerült, de kicsúsztam a megengedett időkeretből. Így nem is tudtam minden kérdésre válaszolni, még szünetben is megkerestek.

Ebédelni az egyetem kantinjába mentünk. Gyors pillantást vetettem az aznapi menü ajánlatra és az "A" jelű mellett döntöttem. A másik valahogy nagyon szokásos európainak tűnt. Mint később kiderült, a "B" már el is fogyott. Neve pedig nem volt más, mint hús szafttal magyar módra!

A konferencia vacsora kedd este volt. A helyi szervezők figyelmeztették a társaságot, hogy ne várjanak valami nagy dolgot. Pedig végül nem lehetett panasz a menüre. Megint volt rák, szusi, kétféle meleg étel is, de ezt már nem kóstoltam meg, tele voltam a többi finomsággal. Beszélgettem többek között Asada-sannal, aki megint kezdte kérdezgetni meg fogom-e hosszabítani az ittlétemet, stb. Végül kijelentette, hogy ha szakítanék a barátommal ő be tudna mutatni pár ismerősének, majd kis gondolkozás után közölte, hogy igazándiból sok ismerősének...

Fél kilenckor indultunk vissza a hotelbe, de aztán megálltunk egy ivóhelynél. Igazi japán hely volt: cipőt le kellett venni és voltak kis cipő tároló szekrények. Ilyen kisebb-nagyobb paravánnal elválasztott szeparék voltak. Mi 12-en kaptunk egy három asztalosat. Alacsony asztalok voltak, de nem kellett összehajtogatott lábbal ülni, mert az asztal alatt volt egy "gödör" (mélyedés), ahova a lábunkat tehettük. Mi hideg szakét ittunk (ha jól emlékszem gindzsó változatot, 吟醸酒). Kis tányérkába teszik a poharat, amit aztán úgy csurig töltenek, hogy ki is folyik, bele a tányérba, aztán persze abból is kiisszák az italt. A társalgás először a japán és magyar esküvőkről folyt. A két házas ember az asztalnál elmesélte saját élményeit, én meg a barátnőim esküvőit. Aztán "ijesztgettek" azzal, hogy hány különböző dialektus létezik Japánban. Például kiderült, hogy mindahárom asztaltársam Fukuokába valósi, de három különböző helyről, úgyhogy ők is különböző nyelvjárásban beszélnek - beszélnének, ha nem "Hochjapanisch"-t beszélnének :)

A szaké-korcsolya szusi volt és csigaszerűség. De Murata-san figyelmeztetett, hogy az kagyló, úgyhogy csak kioperáltam a házából és egy mikroszkópikus méretű darabját megkóstóltam (szerencsére nem lett tőle semmi bajom). Jó íze volt, kár, hogy nem ehetek ilyet. Ezek az ital mellé adott ételek azért érdekesek, mert úgy tűnik nagyrészt inkább édeskések és nem sósak, mint nálunk. Legalábbis amiket eddig ettem.


Másnap (nem volt másnap :) ) délig voltak előadások. Aztán tömegesen elvonultunk egy csípős-kajás helyre. Helyi (modern) specialitás a csípős curry. Öt csípősségi fokozatból lehetett választani (egyes nem csípős ötös meg rettenet), én hármast kértem. Hááát húú, lehet hogy jobban jártam volna egy kettes fokozattal, de akkor sosem tudom meg milyen a hármas :) Mindenesetre rettentően ízletes volt! Volt benne padlizsán, meg sütőtök és ezek finom édeskés ízükkel üdítően hatottak, a csípős szaft kanalazása közben. Az egyetlen hátránya az volt, hogy rántott csirkecombot adtak hozzá és ez így már nekem sajnos túl sok volt. Ott hagytam majdnem az egész combot. Sajnáltam nagyon.

Ebéd után még volt egy-két óránk, úgyhogy sétáltunk a városban. A legmegdöbbentőbb és legviccesebb a Weichnachstmarkt volt, ami a februári hó- és jégfesztiválra fenntartott utca egyik végében volt. Az egyik bódéból, nagyhangú, nagybajuszú európai (?) eladó vidáman németül társalgott japán vásárlójával :)

Sajnos nem sokat időztünk, pedig van nem túl messze halpiac is, de ötkor indult a gépünk és az odavonatozás is eltart egy, másfél órát. A repülő (megint nagy emeletes gép) dugig volt, legalábbis ahol én ültem nem láttam egyetlen szabad helyet sem a közelemben. A legfárasztóbb az út "vége" volt: Hanedáról Fuchinobére tovább tartott az út, mint Sapporóból Hanedára. Mondjuk azzal hogy a lassabb vonatot választottuk (Murata-san hathatós közreműködésével) legalább megúsztuk az esti csúcsforgalmat.

VSOP2 konferencia

Első itt töltendő hetem nagyon kényelmesen telik, hiszen a VSOP2 konferencián veszek részt - magyarán nem dolgozom :) Szerencsésen letudtam az előadásomat a szimpózium első napján, azóta csak hallgatok. Hétfő este páran ellátogattunk egy közeli japán étterembe (さと), ahol hiába volt feltüntetve az ételek kalóriatartalma, mégis sikerült alaposan teleraknom a hasamat. Vegyestálat ettem. Volt benne szusi, tempura, udon tészta és valami meleg tojás-szószban úszkáló rákocskák és gomba. Ez utóbbi nem nyerte el tetszésemet, legalábbis ami a meleg folyékony tojást illeti. Most így utólag belegondolva lehet hogy egy kis só jót tett volna neki. A helyszínen Giuseppe Cimo leleplező fotókat is készített :) (Valahogy többre emlékszem, hogy készült, hmm valószínűleg jobb is, hogy csak ennyi került fel a netre.)

A konferencia vacsora szerda este volt, az Odakyu Hotel Century Sagami-Onoban. Nagyon elegánsan nézett ki, fehérkesztyűs pincérek, "beöltöztetett" pincérnők, hatalmas feldíszített (mű)karácsonyfa. A menüből legfinomabb a szusi volt. Ott helyben csinálta "szabadkézzel" egy szusimunkás :) EU hivatalnokokat gondolom, kiverte volna a víz, ha látták volna, hogy enkezével gyurmálja össze a rizst. Sajnos csak egy adagot sikerült ennem, hosszú volt a sor és mire magamhoz tértem, már pakolta is össze a holmiját és eltűnt. Szerettem volna az ételekről fotókat készíteni, de miután megkóstoltam, amit a tányeromra vettem, már nem volt kedvem abbahagyni a táplálkozást emiatt. A szusi mellett, az apró, mignon méretűre vagdalt sütemények is meglepően jók voltak. Szemre rettentő műanyagnak tűntek, de kellemes csalódás ért kóstoláskor: valami lehet egyszerre finom és szép is. A vacsorát színesítették a felszólalók. Volt YMCA dallamára előadott űr-VLBI ének (inkább elszavalt), anekdotázások, meg egy elég ciki éneklés (nevet nem említek - de félréértés ne essék nem japánokról van szó!). Szerencsémre jobban értesült ismerőseim kimenekítettek ez utóbbi idejére a teremből, így elkerültem a nyolc napon túl gyógyuló szégyenkezést és hallás-károsodást.

A képeket a vacsoráról és az előadásokról feltöltöttem a netre. Nem volt egyszerű, de sikerült a vacsorán lekapnom Murata-sant és a két titkárnőt Miyaji-sant és Takako-sant is:

A hazavonatozás különleges élmény volt, hiszen először utaztam japán vonattal. Használtam a beengedő kaput, meg a zöld jegyvásárló automatát (ahol azt kell megadni, hogy hány jenes jegyet akarok venni). Hú, izgi lesz ezt majd egyedül használni (egyenlőre még veterán japánba-utazók segítséget vettem igénybe). Fuchinobe ( 渕野辺) állomásról Leonyid Gurvitsék kísértek haza. Megtudtam egy csomó hasznos dolgot: hol vannak nagyobb, de olcsóbb boltok, mint a 7/11, ahol eddig voltam, hogy nem kell félni, mert a vendégház is földrengésbiztosra épült meg az intézet is.

Más huzamosabb ideig (egy-két évig) itt tartózkodó vendégkutatóktól kaptam további tanácsokat is. Például egy bankról, amivel olcsón és egyszerűen lehet külföldre utalni pénzt. Remélhetőleg Magyarországra is. Ketten is mondták, hogy nehogy a vendégházban maradjak, mert ők ott maradtak és milyen rossz volt ilyen közel lenni a munkahelyhez. Viszont egy másik vélemény szerint (találkoztam Phil Edwardscal személyesen is végre) ez a legkényelmesebb és legolcsóbb megoldás. Egyenlőre én sem érzem a negatívumait. Majd ha egyedül maradok a konferencia után, lehet, hogy máshogy fogom gondolni. Több embert is megkérdeztem a mosógép használat ügyében (mármint hogy hogyan működik). A titkárnőt is felcipeltem és lefordítattam a gombok feliratait. Igazándiból egy szótár segítségével nekem is értelmeznem kellett volna tudni, de a bonni teljesen érthető mosógéppel való ügyetlenkedéseim óta próbálok nagyon óvatos lenni. Pénteken vagy szombaton kerítek sort az első, "nagy" mosásra. Nem mondom, hogy nem izgulok.

Megkaptam a repülőjegyet a Sapporoba. 10-én 9:05-kor indul a gép a Haneda repülőtérről és 12-én 17 órakor indulunk vissza. Szerencsére nem egyedül megyek, Kaj Wiik is jön a konferenciára és ő is a vendégházban lakik, úgyhogy együtt indulunk reggel. Előadásom még nincs teljesen kész, de azért már alakul. Ha minden igaz kedden kerül majd rám a sor.

Máris hanyagolom a blogírást?

Neeeem, nem ez a helyzet, de felgyorsultak az események, én meg azon vettem észre magam, hogy "jézusom, hát erről sem írtam, meg azt sem írtam még meg, meg ajjaj, amaz is kimaradt". Szóval akkor haladjunk szépen sorjában.

1. Sajnos úgy látszik nem sikerült elhitetnem a proffal, hogy én egy elveszett kis szerencsétlen európai leszek Japánban - nem ajánlotta fel hogy kijön elém a reptérre. De legalább adott ötletet. Úgyhogy most az a helyzet, hogy Sagami-Ono megállóhoz megyek el busszal a reptérről, ahova ő kijön elém kocsival - ha ráér... Ez azért nem teljesen megnyugtató, de jobb mint a semmi. Namármost a menetrend szerint indul egy busz 9:10-kor a reptérről, ami 11:15-kor érkezik Sagami-Ono-ba. Igenám, de az én gépem 8:35kor landol. Elsőre azt gondoltam, hogy ezzel így nem lesz gond, de ahogy jobban átgondoltam a helyzetet rájöttem, hogy lehetetlenséggel egyenlő, hogy én félóra alatt letudjam a belépési procedúrákat, megkaparintsam a csomagomat, vegyek buszjegyet és szálljak fel a buszra. A következő 10 órakor indul, azt már biztos elérem. Mondjuk ebben az esetben telefonálnom kell a profnak (megadta a mobil számát), hogy mikoris érkezem. Ami egy újabb programpont, ami miatt lehet aggódni. Nem mintha hiányt szenvednék ilyesmiben :)

2. Persze a sapporoi konferenciáról is kiderült, hogy nem fenékig tejfel a dolog. Mert ott is kell ám előadást tartanom és mondjuk nem ártana másról beszélnem, mint az előző konferencián fogok. Mellesleg még arra sem vagyok kész teljesen, de már nincs sok hátra - legalábbis remélem.

3. December 14.-ére nekem, meg egy kínai vendégnek szerveznek bemutatkozó partyt. Na erre aztán kíváncsi vagyok, de nagyon.

4. Megvan a gépem már. Sőt remélhetőleg ők már feltették rá a Linuxot is (Fedora lesz) azzal sem kell szórakoznom. Nekem marad az AIPS installálásának hálás folyamata.

5. Becsomagolás megtörtént. 30 kg a vége. Tehát csak egy tizessel több, mint a megengedett. Ha jól láttam a Lufthansa honlapján - bár ne láttam volna jól - 30 euró kilonként. Hát ez iszonyat drágának hangzik :(

Egyébként két feladandó poggyászom van, mert talán kettő kisebbet, könnyebb cipelni, mint egy nagyobbat. Bár lehet hogy ekkora súlynál már nem is számít. Egyenlőre még egyik cipzár sem adta meg magát a sorsnak, tartanak keményen. Remélem eme jó szokásukat megőrzik a repülőút egész hosszán.

Mindezek mellett apró hab a tortán, hogy zárat cseréltek a lépcsőház ajtaján ma este, úgyhogy kulcs átadás-átvételt kellett megszerveznem. Meg persze mikor törjön az emberre egy kis nátha ha nem egyéves japán útja előtt egy nappal.

Természetesen fényképezőgép feltöltve a kézipoggyászban kuksol, szeretném az utazást is megörökíteni. Bár repülésnél a fel- meg leszállás az az ami érdekes, de én olyankor sosem tudok/akarok fényképezni, hogy inkánbb lássam saját szememmel, meg ha csak ülök kényelmesen nem liftezik annyira a gyomrom.

Búcsúzkodások is megtörténtek. Minnél több embertől köszöntem el annál erőteljesebben tudatosult bennem, hogy egy egész évre megyek el, és hogy hú de sok idő is ez :( Már lassan úgy érzem 600 évre megyek ki.

Ja igen. Izgulok én minden miatt, de leginkább azért, hogy működjön a mentésem, amit a munkámról csináltam. Egyébként szenvedhetek a ..... mindegy nem is akarok erre az eshetőségre gondolni.

Akkor holnap indul a nagy kaland most már tényleg.