A japán gyümölcsleves-ital teszt

Megkóstoltam a gyümölcsleves inspirálta üdítőt! Nem rossz :) Hasonlít a gyümölcslevesre, de csak éppenhogy, úgyhogy még tűréshatáron belül van nálam. Valószínűleg a keményvonalas gyümölcslevesesek azt mondanák, hogy semmi köze hozzá :)

Egyetlen hátránya, hogy az én ízlésemnek túl édes, pedig savanyú is. Leginkább híg joghurtos-gyümölcsös italra hasonlít. A barack ízét érezni rajta, de a mangó agresszívabb.

Szegény Asaki-san még nem tudja, hogy milyen merénylet készül ellene. Úgy döntöttem, a szokásos szépen csomagolt édesség mellé kap még a család ajándékba ilyen üdítőt is.

"Mint a sárkány" kész-étel

Újabb teljesen hétköznapi tevékenység leírása következik: dokumentáltam az "adjon hozzá forró vizet" jellegű étel elkészítését. Lehet, hogy unalmasnak tűnik, hogy ilyesmiről írok, de nekem nagyon tetszik, hogy ilyen kis kompakt módon minden benne van az étel dobozában, ami kell hozzá. És a összehasonlítva az otthoni készételekkel, én nem éreztem annyira azt a tipikus doboz-ízt. Sőt, itt a különböző termékeknek némiképp az íze is különböző. Persze azért rendes főtt ételhez nem hasonlítható.

Ez egy relatíve drágább típus volt, valószínűleg azért , mert a sikeres Ryu ga gotoku (Mint a sárkány) konzolos játék legújabb részének reklámterméke. (Egyébként Japánon kívül Yakuza néven fut.) Tehát ezek a dobozos készételek nagyjából 100-190 jen körül mozognak, ez pedig 210 jenbe került.

Miután az ember megszabadítja a színes fóliától, analfabétáknak és teljes konyhai antitalentumoknak is érthető használati utasítás látható a dobozon. Nemcsoda, hogy gyakran veszek ilyet :) Tető alatt lapul pár zacskó (szárított zöldség, fűszerek, szósz). Ezeket az ember rászórja a tésztára (a szószt nem) és már adhatja is hozzá a forró vizet. A tetőt visszahajtva kivárjuk a megfelelő időt (3-5 perc, tésztája válogatja), aztán következik a nekem legjobban tetsző megoldás: föltépi az ember az ellentétes sarkon a borítást, ahol egy szűrő van és leönti a fölösleges vizet. Jöhet a szósz és kész is az ebéd.

Ez a tészta egyébként jó csípős volt. Még eddig nem ettem itt ilyen csípős ételt. De mindamellett ízletes.

Újrabelépés, akárhányszor

Sikeresen begyűjtöttem az újrabelépési engedélyemet végre. Igazából kétszer futottam neki a dolognak. Első körben hétfőn próbálkoztam, úgyis útba esik Shin-Yurigaoka Shinjuku felé menet (mondjuk ha délről közelítem meg JSPS találkozó színhelyét akkor nem esett volna útba, de Odakyu cég Odawara vonalát amúgy is jobban ismerem már).

Háromnegyed tizenegy körül érkeztem meg, ekkor negyvenen voltak előttem. Három darab ügyintéző dolgozott (igen, beszélgetést, kávézást nem láttam). Egyébként a hely az eddigi leglepukkantabb benyomást keltette bennem. És hát a jelenlévő külföldiek nagy része sem volt túl bizalom gerjesztő. Utólag belegondolva kicsit igazságtalan vagyok. Érzésem oka az lehetett, hogy az általában tip-top, elegánsan öltözködő japánokkal szemben, itt elég sok "bőnadrágos-kilóg az alsógatyám a nadrágból" szubkultúrához tartozó emberkét láttam és hát a kontraszt elég mellbevágó volt. Viszont nem igazán sikerült sorra kerülnöm ebédszünetig, ami délben kezdődött. Még bőven húsz ember volt előttem. Mérgesen elindultam Tokióba inkább és eldöntöttem, hogy pénteken újabb próbát teszek - de akkor már nyitásra odamegyek.

Így aztán péntek reggel kilenc órakor sikeresen a húszas sorszámot gyűjtöttem be és tíz óra körül sorra is kerültem. Kicsit izgultam, hogy ha ilyen lassan halad a sor (és közben az ügyintézők mégcsak nem is röhögcsélnek egymással), akkor biztos sokat kötözködnek az emberekkel. Hát egy fia kötözködés nem volt, pedig a papírra nem írtam rá a regisztrációs kártyám számát (mert nem voltam biztos hogy jó számra gondolok-e), de egy szó el nem hangzott arról hogy mit írtam a papírra! Csak szépen udvariasan felküldtek egy emelettel feljebb, hogy vegyek 6000 jenes okmánybélyeget és amikor visszamentem sitty-sutty meg is kaptam az útlevelemet, benne az engedéllyel. Szerintem lehet hogy a hiányzó részeket a kérvényen az ügyintéző enkezével töltötte ki :) Amúgy végig csak japánul beszéltek a hivatalnokok. Lehet hogy a külföldiekkel foglalkozó irodában nem alapkövetelmény az angol nyelvtudás? Bár igaz, hogy nem láttam senkit aki nem értette volna meg hogy mit is kellene csinálnia.

Azért azt meg kell jegyezni, hogy a második emeleti iroda, ahol japánok ügyeivel foglalkoztak tisztább volt, meg kicsit felújított hangulatú.

Ez itt a reklám helye

Olyat láttam tegnap a vonaton, amit legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Ezt:

Akkor most következzen a dekódolás. Először is látható egy "Inspiration from Hungary" felirat az üveg alján. Aztán fent egy néni fényképe, ami fölött a (ügyetlen szabadfordításom szerint) magyar anya felirat látható. Ezenkívül a néni tényleg szép magyarosan hímzett kötényt visel a hasonlóan terített asztalnál. Mellesleg nekem ismerős is egy kicsit az arca, mintha láttam volna már tévében, de persze lehet hogy tévedek.

Na de mit is főz a magyar anya? Hát gyümölcslevest! Gondolom honfitársaim nagy örömére. (Nálam mondjuk egyike azon kevés ételnek, amit nagyon messzire próbálok elkerülni, sajnos.)

Mekkora a valószínűsége, hogy én Machidáról Fuchinobe felé menet a JR Yokohoma line egy vonatján az alábbi hirdetéssel találkozom? Természetesen amint tehetem megkóstolom a terméket - titkoban reménykedve, hogy nincs köze a gyümölcsleveshez :)

Újabb fejlemények: Utánanéztem a Kirin honlapján és egy kis reklám videót találtam a termékről. Ez egyébként egy világ konyhája nevű sorozat része, erről is van videó. Ha jól értem valami citromos limonadé jellegű ital is van, ami olasz recepten alapul.

Pénzügyek

Ma belenéztem a pénztárcámba és csodálkozva vettem észre, hogy kétféle 1000 jenes bankjegy lapul benne. Szerencsére semmi gond nincsen, mint kiderítettem az egyik egy régebbi kiadás, de azt is lehet használni. A ma használatos 1000 jenesen Hideyo Noguchi van, aki a wikipédia szerint bakteorológus volt. Én eddig meg voltam győződve hogy valami lánglelkű költő a képe alapján. A régebbi 1000 jenesen Natsume Soseki képe volt. (Őt baromi konzervatív politikusnak néztem). Soseki híres költő-író volt a Meiji időszakban. Ebből is látszik, hogy nem szabad egy kép alapján ítélni :)

Egyébként egy kérdésre válaszolva, tényleg nem láttam még gyűrött papírpénzt. Eddig fel sem tűnt, de se kicsit "beleharapott", se összefirkált, se semmilyen módón károsult papírpénzzel még nem találkoztam. A boltokban is szinte mindenütt egy külön tálcára helyezi az ember a pénzt és kapja a visszajárót.

Egy másik kérdésre válaszolva, az automatákból vásárolható palackos italok ára 110 és 160 jen között mozog. Ezek nagyrészt a különböző ásványvizek, hűtött vagy forró teák fél vagy negyed literes kiszerelésben. Pehelypalackban árulnak kávét is, de azt még sosem vettem. Valamint a kóláról sem tudok nyilatkozni, az ilyen automatákban ugyanis általában nincs kedvemre való tea, úgyhogy nem tanulmányozom őket hosszasan. Az intézetben van kifejezetten "beltéri" kávéautomata, ami poharas kávét, forró csokit ad (például Nestlét is). Ezek 70 jenbe kerülnek, ami nekem baromi olcsónak tűnik.

Ez nem a Lost - itt vannak válaszok

Először is egy szolgálati közlemény: többeknek is gondja adódott a megjegyzések írásával. A blognál olyan beállításokat alkalmaztam, hogy minden megjegyzésről, először én kapok egy email üzenetet és ameddig nem hagyom jóvá, addig nem kerül ki a megjegyzés az oldalra. Nagyon gyakran ellenőrzöm a leveleimet, úgyhogy türelem, ha nem látszik is azonnal a komment hamarosan ki fog kerülni. Természetesen a 8 órás időeltolódást is bele kell kalkulálni :)

Most pedig következzen pár válasz, Tamás kérdéseire.

mikor kezditek a napot és mikor fejezitek be?

Nekem nagyon jó dolgom van, egyrészt ugye nem egy termelő/szolgáltató cégnél dolgozom. Másrészt nem is munkavállaló vagyok hanem ösztöndíjas, nincs megszabva semmi (se szabadság, se heti munkaóra). De én általában kilenc körül, legkésőbb fél tízre szeretek beérni és bent maradok átlagosan hétig, fél nyolcig. Van amikor hatkor lelépek (ritkán) és van (szintén ritkán), hogy jóval nyolc után megyek haza.
Nade ugye mi van a japánokkal? Hát én még úgy nem tudtam eljönni bentről hogy ne lett volna ott valaki. Minimum 3-4 ember. Van hogy konferenciahívás este nyolcra van időzítve és ez nem külföldi és időeltolódás miatt van így, hanem hazai, ilyenkor érnek rá.
Az egyetlen ember, aki általában "korán" lelép (6 óra körül) az Kino-san. Nekem az a tippem, hogy azért, mert el kell hozni a gyerekét a bölcsödéből.

kezded átvenni a Japán munkamorált? tényleg van, hogy nem mennek haza hanem inkább ott maradnak a munkahelyük közelében, hogy mihamarabb kezdhessék a munkát?

Konkrétan bent alszanak. Egyrészt a diplomamunkát író egyik diáklányt rengetegszer láttam január folyamán a benti heverőn éjszakázni. De ez azért elég normális diákoknál, én is dolgoztam annó éjszakába-hajnalba nyúlóan a közeledő határidők miatt. De a teljes értékű, jó "munkásemberrel" is előfordul hogy bent tölti az éjszakát. Például Murata-san a szimpózium alatt (egy hét) állítólag egyszer sem ment haza aludni...
Én azért nem tervezek ilyesmit :) Főleg mivel két percnyire lakom.

a gaijin megnevezés pejoratív, vagy általánosságban használják?

Ez egy nagyon jó kérdés. Elvileg nekem úgy tűnt, hogy nem pejoratív, de amikor egyszer viccesen magamra használtam, nagyon furán néztek rám.

a régi kasztrendszerből valami marad vissza?

Szerintem semmi. Mármint nincsenek főurak, meg szamurájok, meg kereskedők, és ahogy én látom, senki sem tartja számon a származását. Szóval ebből a szempontból teljesen olyan mint bármilyen nyugati ország.

ÉS A LEGFONTOSABB: HOGY TETSZIK EDDIG JAPÁN? AZ EMBEREK, A HELY, A KÖRNYEZET, STB, STB, STB!!! :-)

Tetszik. Tetszik, hogy működnek a dolgok. Legalábbis eddig, ha le volt írva, hogy ez meg az meg amaz kell az adott adminisztratív dologhoz, akkor tényleg csak azok kellenek és annyiba kerül. Tetszik, hogy a boltban, étteremben az eladó hangosan bejelenti, hogy milyen címletű bankjegyet kapott és leszámolja a visszajárót. Tetszik, hogy próbálnak abban a kevés helyen, ami még nincs beépítve kis parkot, ligetet létesíteni. És azt aztán iszonyat mód rendben tartani. Tetszik az általános kerüljük a stresszes helyzeteket hozzáállás. Így elérik, hogy amikor például bankszámlát nyitottunk nekem és kiderült, hogy nem lehet dombornyomott kártyám, mert az csak rezidens japánoknak jár, akkor sem akartam a haragomat az ügyintézőn kitölteni (mondjuk egyébként sem vagyok az a típus), mert együtt sajnálkozott velem :)

De persze itt is vannak kivételek, vagy csak én voltam nagyon rossz passzban. Egyszer egy boltból szó szerint kimenekültem, mert miután kétszer körbejártam segíteni (?) akartak és az idős tulaj előjött, hogy megkérdezze mit akarok, persze japánul. Amikor hiába integettem neki, hogy semmi bajom, minden oké, csak jött utánam és szegényes tudásommal azt megértettem, hogy épp azt mondogatja, hogy nahát nem értek semmit, meg azt sem tudom, mit keresek. Szóval ténylegesen elmenekültem a helyről :)

Ami még most így hirtelen eszembe jut mindennapi kis pozitívum, az az automaták. Itt aztán nem lehet szomjan halni, mert minden sarkon van italautomata (hűtött üdítők és forró kávé, tea). Az automaták mindig működnek és mindig van bennük visszajáró és papípénzt is elfogadnak. Ilyenkor nem az van, hogy az ember két percig forgatja a bankjegyet jobbra-balra hogy a gép hajlandó legyen elfogadni. Ahogy jól esik beteszi és már választhatja is az italt :) Bárhogy be lehet rakni a bankjegyet.

Ami viszont kicsit kellemetlen néha és hozzá kell szoknom, az a viccelődés. Most valahogy egyetlen konkrét példa sem jut eszembe, de többször volt, hogy olyasmivel poénkodtak, ami nálam kicsit már vagy a sértés határán volt, vagy számomra fura volt, hogy kollégák, nem barátok ilyesmit mondanak nekem. Nem sértődtem meg, hiszen tudom, hogy nem annak szánják, csak kicsit megdöbbentett, mert azért nem tartom az illetőt ennyire közelállónak, nem ismerem olyan régen, hogy ilyesmit mondjon. Persze könnyen elképzelhető, hogy ez csak nekem, kicsit zárkozott embernek, tűnik furcsának. Mindenesetre egyáltalán nem ridegek, vagy nehezen megközelíthetők, mint ahogy a németekre szoktak panaszkodni az emberek. Természetesen ennek a munkahelyi közvetlenségnek is vannak határai és mondjuk barátkozni, barátokat szerezni, gondolom, sokkal bonyolultabb, több időt igényel.

Igazából például nem tudom, hogy most Nagano-san barátnét akart magának szerezni személyemben, unatkozott, megsajnált, vagy például szeretne Európába (vagy Magyarországra) utazni és gondolta, hogy jó lenne egy ismerős ott. De végülis mindegy nekem, én nagyon hálás vagyok neki és örülök, hogy rángat ide-oda időnként :)

Friss hír, még mozog!

Ebben a percben (oké, egy órával ezelőtt) odajött az asztalomhoz Asaki-san és közölte, hogy meghívna magukhoz vacsorára egyszer. Helyzetemet a "köpnyi nyelni nem tudtam" szófordulattal tudnám legjobban leírni, hiszen amelyik útikönyvet (illetve nyelvkönyvet) én olvastam, abban mind benne volt, hogy a japánok nagyon ritkán hívnak meg valakit magukhoz. Főként azért, mert a lakások kicsik és nem igazán lehet kényelmes társasági életet élni.

Persze az egy óra alatt volt időm lenyugodni, és már eszembe is jutott, hogy anno Hagi mondta a szimpózium sikeres megrendezését, lefolytatását ünneplő kis partin (már sörök után), hogy Asaki-san imádja meghívni magához a külföldieket és nekiszegezte a kérdést, hogy mikor hív meg engem is. Én meg nem győztem mondani, hogy ne hozza már szegény ember ilyen kellemetlen helyzetbe. Hát úgy látszik Asaki-san most látta elérkezettnek az időt erre a meghívásra. Majd jövő héten megbeszéljük melyikünknek mikor lenne jó.

Nagyon kíváncsi vagyok. Japán családi élet közvetlen közelről! Mert hogy van feleség, meg négyéves forma kisfiú is.

Ami sajnos kimaradt

Múlt hétvégén Yokohamába akartam menni, mert ott van Japánban a legnagyobb Kínai kolónia és gondoltam, jó lenne megnézni, hogy is ünneplik a kínai újévet. Sajnos egy alattomosan támadó nátha miatt lemondtam az utazásról és elvileg egész hétvégét otthon töltöttem. Gyakorlatban persze bementem dolgozni az irodába, mert készültem a szerdán esedékes előadásomra. (Mindezek eredménye, hogy talán most már tényleg kezdek rendbejönni: alig használok el egy csomag papírzsebkendőt naponta.) Viszont jobb a békesség alapon, erre a hétvégére sem tervezek semmit. Pedig kezd nagyon szép tavaszias idő lenni. Majd legföljebb a Fuchinobe parkba kimegyek egy kicsit sétálni.

Hétfő-kedd-szerdán pedig Tokióban leszek a JSPS-féle fejtágításon (itt már írtam róla). Nagyon kíváncsi vagyok. Fizetik a szállást is, úgyhogy nagy pihenésre készülök :)

Kávészünet

Asaki-san ötlete volt egy-két hete, hogy ha nincs más program (tárgyalás, meeting, stb.), akkor háromkor jöjjünk össze egy kávészünet erejéig az iroda nagy asztalánál. Az ötlet nekem nagyon tetszik, mert úgyis ez az az időpont, amikor a legmélyebb hullámvölgyben szoktam lenni. Mondhatnám azt is, hogy ilyenkor bizony elszundítok egy-két pillanatra.

Tegnap természetesen szóba került a Valentin nap is. Asaki-san kérdezte Asada-sant, hogy várja-e a csokoládét a feleségétől, illetve ő maga eldicsekedett, hogy bizony ő már reggel megkapta a csokoládé-adagját. Ugyanis Japánban Valentin napkor csak a nők adnak és csak csokoládét a szerelmüknek (illetve az iskolában annak, akire kivetik a hálójukat). Cserébe egy hónap múlva kerül sor a white day-re, amikor a fiúk viszonozzák az ajándékot és ők adnak valamit a lánynak akitől a csokoládét kapták. Persze prakitus kérdésemre, hogy ne da mi történik, ha az alatt az egy hónap alatt átrendeződtek a viszonyok, nem tudtak válaszolni :) Asada-san a történetet kiégészítette még azzal is, hogy hallotta, hogy Koreában létezik olyan is, hogy black day, amikor azok a szerencsétlenek, akik nem kaptak semmit az előző két alkalommal együtt étterembe mennek és kötelezően fekete ételt fogyasztanak. Hát elég érdekesen hangzik, hogy nem elégednek meg, hogy egy napon az évben nyomorultul érzik magukat, még szereznek mellé egy másik napot is, ha valakinek eddig még nem tűnt volna fel, hogy mennyire magányosok, most észrevegye.

Szégyenszemre ezen kávészünet alkalmával kellett rádöbbenem arra is, hogy Hattori Hanzo (akit én csak a Kill Bill-ből ismerek) élő személy volt. Méghozzá egy ninja - aki mikor máskor élt volna, mint Tokugawa sógun idejében :) Mindez úgy került szóba, hogy megemlítettem, hogy a Hanzomon szállodában fogok lakni Tokióban 3 napig (a JSPS összejövetel idején). Amikor is kiderült, hogy Hanzomon a császári palota egyik kapujának a neve, amely Hattori Hanzoról kapta a nevét. Ez utóbbi nem teljesen egyértelmű, lehet hogy valami turpisság van a dologban, mert Asada-san ugyan elkezdte ezt magyarázni, de csak odáig jutott, hogy ki volt az a Hattori Hanzo, és hogy a mon az kaput jelent, majd hirtelen abbahagyta, mint aki zavarban van. Gyanús :) Mindesetre a Kill Bill említésére Asaki-san reagált egyből, mondván, hogy az egy nagyon vicces film volt. Majd hogy a többiek is értsék miért, elmesélte, hogy a filmben Hattori Hanzo a jelenben él, méghozzá Okinawán. Szó se róla szerintem is voltak vicces jelenetek a filmben, de én inkább a "bloody funny" (véresen vicces) jelzővel illetném.

Korábbi kávészünetben egyébként, rövid magyar nyelvtanfolyamot tartottam. Melynek során kiderült, hogy a "szívesen" szót legegyszerűbben Sebastian-ként (fonetikusan szebasztyián) tudják kiejeteni és megjegyezni a kollégák. Ha a jövőben vidáman Sebastian-ozó japán turista csoport tűnik fel Budapesten, akkor annak én vagyok az oka :)

Mellesleg arra az érdekességre is fény derült, hogy a sótalan japánul is sótlant jelent :) Ezt Kino-san hallotta a japán tévében és ellenőrizte rajtam egyből.

Ja és sikeresen ellőttem az első japán "szó-viccemet": Kino-san kino nani-o tabemastha ka. (azaz Kino-san tegnap mit evett?) Ezt még a kérdezett fokozta azzal a megjegyzéssel, hogy nem is volt Kinoban (das Kino - mozi németül). Ebből is látható, hogy igenis szükség van a kávészünetre délután - ekkor éri el fáradtságunk a mélypontot :)

Hétköznapi rácsodálkozás

Persze van még kismillióegy furcsaság, meg ezer dolog amiről írnom kellene, de engem az ilyen mindennapos apróságok is le tudnak döbbenteni eleggé. A "cipő-hangokról" vagyis "lépés-zörejekről" van szó. Hozzászoktam már, hogy ha egy határozott erős kopogást hallok közeledni a folyosón, akkor hamarosan egy nő fog feltűnni magassarkúban. Itt viszont minden alakalommal férfi okozza a határozott kopogást. Ezzel szemben a hölgyek visszafogott halk csoszogással közelítenek. Egyébként hordanak itt is magassarkú cipőt, csizmát (sőt hazai mércével mérve extrém magassarkúakat), de női sarok kopogást még nem hallottam.

Setsubun az irodában

Ma újabb döbbenetes élményben volt részem: rövid setsubun "partit" szerveztek az irodában. Ez azzal járt, hogy hat óra körül levonultunk a főépület előtti kis parkba. Mindenki kapott egy marék szárított (pörkölt?) babszemet, amivel ugye a gonosz démonokat kell megdobálni, hogy az embernek szerencséje legyen a következő évben.

Természetesen a babszemeket nem csak úgy a tenyerünkben szorongattuk, hanem kis papír dobozkában kapta mindenki. Japánban szinte elképzelhetetlen, hogy valami ne legyen becsomagolva. Múltkorjában vásároltam intim betétet, azt is külön átlátszatlan papírzacskóba rejtette az eladó, mert hát mégse kandikáljon ki ilyesmi a neylonszatyorból. A takarítónő is mindig lefóliázott kis csomagban hagyja ott a tiszta törülközőket a szobámban. Igazából kicsit zavar is ez a nagy "pocsékolás", elgondolkoztat, hogy hát azért környezetvédelem is van a világon.

Na de vissza a setsubunhoz! Levonulás előtt még kő-papír-olló játékkal eldöntöttük ki legyen az a két szerencsés :), aki a papír démon-maszkot viselheti. Őket kellett megdobálni a babszemekkel persze ők meg futkároztak előlünk. Nem tudom mennyire volt autentikus megoldás, de az egyik "ördög" kitalálta, hogy ő meg hóval fog minket visszadobálni. Mindenesetre életem egyik legszürreálisabb élménye volt félhomályban babszemeket hajigálni és futkározni az enyhén havas udvaron pár japán családapa és családanya társaságában két életnagyságú rakéta-modell óvó szomszédságában :)

Az irodában még várt ránk egy kis ennivaló: szusi-rúd (sushi roll). Hogy az ember szerencsés legyen, a szerencsésnek kinevezett irányba fordulva kell elfogyasztani az ételt. Ez most (azt hiszem évente változik) a délkeleti irány volt. Ez azt jelentette a konkrét esetben, hogy a nagy asztaltól az iroda ajtaja felé fordulva tömte magába mindenki a szusit. Ezzel enyhe szívinfarktust okozva a betévedőknek, akik hirtelen nem tudták eldönteni, hogy miért is bámul rájuk egyszerre nyolc hallgatagon szusit majszoló ember :)

Azért hogy elkerüljem az esetleges félreértéseket, megjegyzem, hogy a "parti" nem azt jelentette, hogy utána munkát eldobva mindenki rohan haza! Most tíz perccel nyolc után a többség még javában dolgozik, megbeszélést tart, stb. Mondjuk Kino-san lépett le egyedül fél hét körül, de hát neki még féléves sincs a gyereke.