Egy rövid nap Hakoneban

Szombaton Hakone volt az úticél. Az idő nagyrészt tiszta volt, reménykedtem, hogy talán a Fujit is fogjuk látni. Természetesen megint az Odakyu kombinált jegyét vettem meg. Szerencsére most nem hagytam el, mint múltkor.

Csak egy napot szántunk a kirándulásra, úgyhogy elég tempósra sikeredett a dolog. Kivéve persze az odafelé vezető vonatozást. Valahogy mindig elfelejtem, hogy ez ilyen hosszadalmas. Hakone-Yumotoban egyből átszálltunk a kisvasútra. Jól helyezkedtünk, úgyhogy lett ülőhelyünk a tömött kocsiban. De aztán észrevettünk egy kisgyerekes anyukát és felálltunk átadni a helyet. Mint kiderült nemcsak kisgyerek volt a fiatal párral, hanem valamelyikük szülei is, úgyhogy őket ültették le végül. Amikor a végállomáson együtt szálltunk le, akkor az egész család még egyszer megköszönte nekünk, hogy átadtuk a helyet.

Gorában megnéztük a Hakone Gora Parkot. Volt pár üvegház, egzotikus növényekkel, kívül pedig kevésbé egzotikus növényekkel és egy szép nagy szökőkúttal. A legérdekesebb a műhellyel egybeépített ajándékbolt volt. Itt a látogatók maguk készíthették el az ajándékaikat, például volt fazekas foglalkozás és üvegfúvás is.

Ezekután következett a sikló Sounzanba, majd itt libegőre szálltunk. Sajnos a Fuji nem látszott annyira szépen mint márciusban, de aki tudta, hogy hova nézzen és mit keressen a tekintetével az kiszúrhatta. Elnézve, hogy szinte csak mi fényképeztük, nem sokan vehették észre. Természetesen beszagoltunk a kénes, büdös, vulkanikus bugyogó iszapforrásokhoz is Owakudaninál. Tovább libegtünk Togendaiig, de hajóra szállás előtt ebédelő helyet kerestünk. Szerencsére nem nagyon kellett keresni, mert egy hatalmas étterem van az egybeépült libegő és hajóvégállomáson. Egyszerű önkiszolgáló a hely, nem túl nagy kínálattal. De úgy látszik amit kínálnak az első osztályú. Mind a spagetti, mind a curry friss és ízletes volt. Én nem nagyon szeretek curryt kérni, mert az intézet kantinjában nem igazán nyerte el tetszésemet, de úgy tűnik lehet azt sokkal jobban is elkészíteni! Az evés közben elénk táruló kilátás az Ashi tóra és az épp érkező-induló hajókra pedig megkoronázta a késői ebédünket.

A hajón próbáltunk nézelődni, de a tele has megtette a hatását. Még szerencse, hogy időben felébredtünk és a tóban álló toriit sikerült lefényképeznünk. Mire kikötöttünk már el is kezdett sötétedni, úgyhogy egyenesen a buszmegállóhoz mentünk. Itt volt egy kis szervezési probléma: mindenkit az expressz busz megállójába tereltek, de közben befutott a lassabb busz is, ami előbb indult, úgyhogy inkább azzal mentünk. Sajnos az út utolsó szakaszán jó nagy dugóba kerültünk, viszont a gyorsabb járatú busz a közös szakaszon sem ért utol minket, szerintem jól döntöttünk.

Hakone-Yumotoban sajnos még nem volt vége az utazási problémáknak. Gyorsan vettem kiegészítő jegyet a Romancecar-ra, ami az Odakyu vonal expressz vonatát jelenti. Én azt gondoltam a romance arra vonatkozik, hogy nagy ablakai vannak és szép a kilátás, de a wikipédia szerint ez a név onnan ered, hogy amikor ezt a vonalat bevezették, még az egy-üléses helyek voltak általánosak, de ezekbe az új kocsikba két-üléses székek kerültek, elválasztó kartámasz nélkül. Szóval vártuk a vonatra, de hiába, mert a lehetetlen újra megtörtént két hét alatt immár harmadszor! Késett a vonat. Végül 20 perccel a kiírt időpont után futott be az állomásra és akkor még nem lehetett felszállni, mert a takarítás nem maradhat el. Mindenesetre a vonat csúcsszuperul nézett ki belül, és nagyon kényelmes is volt, úgyhogy végül az sem volt zavaró, hogy álldogáltunk a még nyílt pályán. Viszont amikor végre elhárították a késés okát, akkor száguldottunk Machidáig.

Hakone - az elvesztett jegy esete

Hakone kedvelt kiránduló hely, nagyon szép természet, tó, hegyek, onszen (melegvizes források, fürdők), jó időben kilátás a Fujira és még közel is van Tokióhoz. A legegyszerűbbnek az tűnt, ha az Odakyu Hakone Free Pass-t vesszük meg. Ez egy két napig érvényes bérlet (van belőle három napos verzió is), amivel az Ashi tó környékén utazgathat az ember buszon, hajón, fogaskerekűn, kisvasúton, lanofkán; kedvezményekre is jogosít múzeumokban, fürdőkben és benne foglaltatik egy odavissza út Machidáról, vagy Shinjukuról.

Jegyvásárláskor Machidán kicsit felhúztam magam, mert hiába vártam feltűnően már jó ideje, mégis amikor az egyik ablak felszabadult egy pár perce érkezett helyit elém engedtek (konkrétan a pénztáros nagyon udvariasan, de elhajtott, hogy azt a vendéget tudja kiszolgálni). Ezek után még elém tolakodott később két nyugdíjas bácsika, na ők kaptak egy adag magyar anyázást a nyakukba. Persze jó lenne ezt megtanulni japánul is, úgy talán lenne foganatja...

Hakone-Yumotoig mentünk, ahol a bejelentkeztünk a szállásra (Kappa Tengoku). Utána pedig buszra szálltunk és indultunk a tóhoz. Moto Hakonében úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a másik, közeli hajóállomásig (Hakone Machi) és majd ott szállunk vízre. Na ekkor követtem el azt a baklövést, hogy elmentem vécére. Ekkor persze még ezt nem tudtam és nagyon örültem, hogy megtaláltuk a az ősi cédrusokkal szegélyezett utat a parttal párhuzamosan. Már majdnem a kikötőhöz értünk, amikor kiderült, hogy nem találom a jegyemet. Hát nem kívánom senkinek a következő bő félórát. Olyan ideges lettem, meg dühös magamra! Visszamentünk a másik kikötőbe, közben folyamatosan néztem a talajt, hátha kirántottam a zsebemből valahol. De persze sehol semmi. Ott megnéztem a klotyót is, de persze semmi. És ekkor jött útitársam életmentő ötlete, hogy kérdezzem meg az ottani jegyárusokat, hátha valaki megtalálta és leadta. Nem reménykedtem - már abban sem, hogy meg fogom tudni értetni a problémámat. De végülis csak erőt vettem magamon és legnagyobb döbbenetemre - bár úgy tűnt, hogy a hölgynek fogalma sincs miről beszélek - előhozta a másik irodából a jegyemet! Ezek után már végre én is tudtam élvezni a kirándulást és fényképek is készültek :)

Áthajóztunk Togendaiba, a tó másik felébe, ahonnan lanofkára szálltunk át. Ez egy olyan út, hogy volt egy állomás is közben, illetve kettő, de a másodikon át kellett szállni egy új kabinba, míg az első, egy szimpla "állomás" volt. Ahol át kellett szállni, Owakudaniban, van egy nagyobb völgy, ahol mindenféle kénes és egyéb vulkanikus (mondhatnám egyszerűbben úgyis, hogy büdös) gázok szállnak fel. Kicsit horrorisztikus a hely. De nagyon érdekes látvány, a szagot meg kibírja az ember egy ideig :) Lehet venni a vulkanikus forró iszapban megfőzött tojást, aminek ezért fekete a héja. Úgyhogy egészen egyedi hímes tojást is sikerült szerezni így húsvét előtt. (Egyébként az ízén semmi extra nem érződik - normális kemény tojás).

Újabb libegőzés után Sounzannál szálltunk át siklóra hasonlító járműre és mentünk le Gorába. Itt vacsoráztunk két akkora adag ételt, hogy szégyenszemre meg kellett hagynom belőle. Már sötét volt amikor a kisvasúttal visszaindultunk Hakone-Yumotora. Nem is volt nagyon rajtunk kívül utas, kicsit olyan volt mint amikor Chihiro utazik a vízi-vonaton. Persze az elfogyasztott sör mennyiség hatására, azért a hangulat vidámabb volt :)

A szállóhoz onszen is tartozott, de sajnos nem sikerült elég bátorságot gyűjtenem, hogy megnézzem magamnak. A kádban próbáltam csak ki a több mint negyven fokos vizet. (A recepciós szerint az onszenben is ugyanaz a víz van).

Másnap egy szabadtéri modern műalkotások múzeumát néztük meg (Hakone Open Air Museum). Chokoku-no-mori állomásnál kellett leszállni a kisvasútról. Volt jó pár kifejezetten ötletes alkotás, például az átsétálható négyzet-szivárvány, a fémgömbök, a forgó fém-izék, amik különösen jól mutattak a szikrázó napsütésben, a színes üveggel borított torony (aminek a tetejéről a kilátás isteni volt) és egyik kedvencem a földön hasaló nudista szobra :) Másik kedvencem a Demeter istennő fejét ábrázoló szobor. Elnevezés tőlem származik, ez jutott először eszembe a szoborról (najó, jamaikai reggae énekes frizuráját utánozni akaró görög istenség után). Érdekes, hasonló hatalmas kő fej szobrok Bonnban, a Münsterplatz környékén is vannak. Nem tudom van-e összefüggés. Mindenesetre a Hakonéban látott fej sokkal vidámabb volt. Egyetlen negatívuma, hogy a zöldség műanyag volt, nem igazi. Bár így legalább az év minden szakában megtekinthető.

Ebéd után folytattuk az utunkat ugyanazon az úton, mint előző nap, csak az ellentétes irányba. Magyarán Gorában felszálltunk a siklóra, majd Sounzanban a libegőre. Senki nem volt rajtunk kívül a kabinban, úgyhogy nyugodtan garázdálkodtunk és fényképeztünk össze-vissza. Gyönyörű tiszta idő volt, viszont szeles, időnként bizony meg-megbillent a kabin - meg is voltam ijedve. De a tiszta időnek köszönhetően, amikor átlibegtünk a Gora utáni első hegygerincen, elénk tárult a Fuji teljes pompájában. Hát akkora volt, hogy döbbenetes. Körülbelül hasonló hatást tett rám, mint amikor először bukkant elém egyszercsak az effelsbergi rádióteleszkóp - tudja az ember, hogy mekkora, hol van, mire számítson, de maga látvány mégis földbedöngölő. Ezzel koronáztuk meg a hakonei kiruccanást. Sikeresen elértük még az utolsó hajót Hakone-Machiba, aztán busz Hakone-Yumotoig, végül bő egyórás vonatozás következett Machidáig.

Még egy fura használati utasítást sikerült lefényképeznem a női vécében még Hakone-Yumoto állomáson. Arra utal a kis ábra, hogy ha az ábrázolt panel elé emeli a kezét a kuncsaft az bekapcsol és hangot fog kiadni. Ezt eddig is tudtam, de vajon miért ül az iskoláslány a lecsukott tetejű vécén? Illetve ebben az esetben mi szükség van akkor bekapcsolni a nem kívánt hangeffektek túlcsobogó hangrendszert? (Mellesleg nem szép dolog szerintem egy közvécét holmi könyv olvasgatással hosszasan elfoglalni).