Egy rövid nap Hakoneban

Szombaton Hakone volt az úticél. Az idő nagyrészt tiszta volt, reménykedtem, hogy talán a Fujit is fogjuk látni. Természetesen megint az Odakyu kombinált jegyét vettem meg. Szerencsére most nem hagytam el, mint múltkor.

Csak egy napot szántunk a kirándulásra, úgyhogy elég tempósra sikeredett a dolog. Kivéve persze az odafelé vezető vonatozást. Valahogy mindig elfelejtem, hogy ez ilyen hosszadalmas. Hakone-Yumotoban egyből átszálltunk a kisvasútra. Jól helyezkedtünk, úgyhogy lett ülőhelyünk a tömött kocsiban. De aztán észrevettünk egy kisgyerekes anyukát és felálltunk átadni a helyet. Mint kiderült nemcsak kisgyerek volt a fiatal párral, hanem valamelyikük szülei is, úgyhogy őket ültették le végül. Amikor a végállomáson együtt szálltunk le, akkor az egész család még egyszer megköszönte nekünk, hogy átadtuk a helyet.

Gorában megnéztük a Hakone Gora Parkot. Volt pár üvegház, egzotikus növényekkel, kívül pedig kevésbé egzotikus növényekkel és egy szép nagy szökőkúttal. A legérdekesebb a műhellyel egybeépített ajándékbolt volt. Itt a látogatók maguk készíthették el az ajándékaikat, például volt fazekas foglalkozás és üvegfúvás is.

Ezekután következett a sikló Sounzanba, majd itt libegőre szálltunk. Sajnos a Fuji nem látszott annyira szépen mint márciusban, de aki tudta, hogy hova nézzen és mit keressen a tekintetével az kiszúrhatta. Elnézve, hogy szinte csak mi fényképeztük, nem sokan vehették észre. Természetesen beszagoltunk a kénes, büdös, vulkanikus bugyogó iszapforrásokhoz is Owakudaninál. Tovább libegtünk Togendaiig, de hajóra szállás előtt ebédelő helyet kerestünk. Szerencsére nem nagyon kellett keresni, mert egy hatalmas étterem van az egybeépült libegő és hajóvégállomáson. Egyszerű önkiszolgáló a hely, nem túl nagy kínálattal. De úgy látszik amit kínálnak az első osztályú. Mind a spagetti, mind a curry friss és ízletes volt. Én nem nagyon szeretek curryt kérni, mert az intézet kantinjában nem igazán nyerte el tetszésemet, de úgy tűnik lehet azt sokkal jobban is elkészíteni! Az evés közben elénk táruló kilátás az Ashi tóra és az épp érkező-induló hajókra pedig megkoronázta a késői ebédünket.

A hajón próbáltunk nézelődni, de a tele has megtette a hatását. Még szerencse, hogy időben felébredtünk és a tóban álló toriit sikerült lefényképeznünk. Mire kikötöttünk már el is kezdett sötétedni, úgyhogy egyenesen a buszmegállóhoz mentünk. Itt volt egy kis szervezési probléma: mindenkit az expressz busz megállójába tereltek, de közben befutott a lassabb busz is, ami előbb indult, úgyhogy inkább azzal mentünk. Sajnos az út utolsó szakaszán jó nagy dugóba kerültünk, viszont a gyorsabb járatú busz a közös szakaszon sem ért utol minket, szerintem jól döntöttünk.

Hakone-Yumotoban sajnos még nem volt vége az utazási problémáknak. Gyorsan vettem kiegészítő jegyet a Romancecar-ra, ami az Odakyu vonal expressz vonatát jelenti. Én azt gondoltam a romance arra vonatkozik, hogy nagy ablakai vannak és szép a kilátás, de a wikipédia szerint ez a név onnan ered, hogy amikor ezt a vonalat bevezették, még az egy-üléses helyek voltak általánosak, de ezekbe az új kocsikba két-üléses székek kerültek, elválasztó kartámasz nélkül. Szóval vártuk a vonatra, de hiába, mert a lehetetlen újra megtörtént két hét alatt immár harmadszor! Késett a vonat. Végül 20 perccel a kiírt időpont után futott be az állomásra és akkor még nem lehetett felszállni, mert a takarítás nem maradhat el. Mindenesetre a vonat csúcsszuperul nézett ki belül, és nagyon kényelmes is volt, úgyhogy végül az sem volt zavaró, hogy álldogáltunk a még nyílt pályán. Viszont amikor végre elhárították a késés okát, akkor száguldottunk Machidáig.