Szombaton korán keltem (hétkor), mert a tokiói halpiac volt az utazásom célja és ugye mint minden piac délelőtt, illetve korán reggel él. Így is már majdnem kilenc volt mire odaértem. Már a metróállomáson - Toei Oedo vonalon a Tsukijishijo állomás - jó pár méterrel a föld alatt átható halszag terjengett. Még az is eszembe jutott, hogy úgy nyomatják be direkt a halszagot az állomásra, hogy minden turista tisztában legyen vele jó helyen jár. Természetesen nem ismerem az összes tokió metróvonalat, de van egy olyan érzésem, hogy az Toei Oedo Line az egyik, ha nem a legmélyebben futó vonal. Általában három-négy lépcsőforduló is van, amíg az ember lejut a vonatokig. Wikipédia szerint 48 méterrel van a föld alatt.
Tényleg nagyon sok a külföldi, ezzel szemben japán kollégáim többször kérdezték, hogy miért érdeklődnek egy halpiac irány ennyire a gaijinok. Csak a saját nevemben tudtam nyilatkozni: nekünk nincs tengerünk, viszont szeretem a halakat és az egyéb tengeri herkentyűket. Konkrétan a halszag sem zavart, sőt inkább tetszett. Csak annyi hátránya volt, hogy még éhesebb lettem tőle.
A piac külső részén jártam, ahol már a kisebb boltok az egyszerű vásárlókat szolgálják ki. Rengeteg pultnál lehetett kóstólni és nemcsak szárított, nyers, élő, szeletelt halat árultak, volt zöldséges (főként wasabi meg gomba minden mennyiségben), édesség árus, hentes és olyan helyek is ahol csak algát árultak minden méretben formában és ízesítésben. (Ez utóbbira persze csak tippelek, mert nem értettem a kiírásokat.) Csináltam jó pár fotót egy standon, ahol hokkaidói ínyencségeket, például nagy piros rákot árultak. Meg rengeteg más félelmetes, tengeri ufonautát.
Egy kicsit beljebb az igazi nagybani piac körül szűk "utcákban" helyezkedtek el további boltok és talponálló méretű éttermek. Beljebb nem mertem haladni, mert iszonyatosan nyüzsögtek a mindenféle méretű targoncák - nagyon résen kellett lenni, hogy az ember ne lépjen egyik elé sem. Kétfélé étkezde típus volt: a szusibár és a nem szusi bár. Ez utóbbiak nagy részében a helyi munkások ettek, míg a többi előtt a turisták álltak kígyózó sorokban. Hosszas tépelődés után - mégiscsak hosszú sorba kellene állni az biztos jó hely, de nagyon éhes vagyok nem tudok ennyit várni - egy olyan hely mellett döntöttem, ami előtt állt korábban pár ember, de nem sok, viszont fényképes étlapjuk volt és a különböző szettek a hangzatos A, B, C, D, E nevet (is) viselték. Maga a hely egyébként rettentő pici, talán inkább büfének lehetne nevezni. Egy hosszú asztal mögött serénykednek a szakácsok, készítik el a szusit. A vendégek (maximum talán tizenöt fér be) pedig az asztal másik oldalán ülnek bárszékeken. Mögöttük pont annyi hely van, hogy oldalazva elfér egy ember.
Minden útikönyv azt írja, hogy itt lehet olcsón szusit enni. Na nekem nincs összehasonlítási alapon, mert nem szoktam étteremben szusit enni - vagy ha igen, akkor éppen mindig meg vagyok hívva :) - de a szokásos csomagolt szusihoz képest, amit Fuchinobe állomáson szoktam venni, ez háromszor annyiba került. Persze nem lehet összehasonlítani a kettőt és egyáltalán nem sajnáltam rá a pénzt, mivel:
Tényleg nagyon sok a külföldi, ezzel szemben japán kollégáim többször kérdezték, hogy miért érdeklődnek egy halpiac irány ennyire a gaijinok. Csak a saját nevemben tudtam nyilatkozni: nekünk nincs tengerünk, viszont szeretem a halakat és az egyéb tengeri herkentyűket. Konkrétan a halszag sem zavart, sőt inkább tetszett. Csak annyi hátránya volt, hogy még éhesebb lettem tőle.
A piac külső részén jártam, ahol már a kisebb boltok az egyszerű vásárlókat szolgálják ki. Rengeteg pultnál lehetett kóstólni és nemcsak szárított, nyers, élő, szeletelt halat árultak, volt zöldséges (főként wasabi meg gomba minden mennyiségben), édesség árus, hentes és olyan helyek is ahol csak algát árultak minden méretben formában és ízesítésben. (Ez utóbbira persze csak tippelek, mert nem értettem a kiírásokat.) Csináltam jó pár fotót egy standon, ahol hokkaidói ínyencségeket, például nagy piros rákot árultak. Meg rengeteg más félelmetes, tengeri ufonautát.
Egy kicsit beljebb az igazi nagybani piac körül szűk "utcákban" helyezkedtek el további boltok és talponálló méretű éttermek. Beljebb nem mertem haladni, mert iszonyatosan nyüzsögtek a mindenféle méretű targoncák - nagyon résen kellett lenni, hogy az ember ne lépjen egyik elé sem. Kétfélé étkezde típus volt: a szusibár és a nem szusi bár. Ez utóbbiak nagy részében a helyi munkások ettek, míg a többi előtt a turisták álltak kígyózó sorokban. Hosszas tépelődés után - mégiscsak hosszú sorba kellene állni az biztos jó hely, de nagyon éhes vagyok nem tudok ennyit várni - egy olyan hely mellett döntöttem, ami előtt állt korábban pár ember, de nem sok, viszont fényképes étlapjuk volt és a különböző szettek a hangzatos A, B, C, D, E nevet (is) viselték. Maga a hely egyébként rettentő pici, talán inkább büfének lehetne nevezni. Egy hosszú asztal mögött serénykednek a szakácsok, készítik el a szusit. A vendégek (maximum talán tizenöt fér be) pedig az asztal másik oldalán ülnek bárszékeken. Mögöttük pont annyi hely van, hogy oldalazva elfér egy ember.
Minden útikönyv azt írja, hogy itt lehet olcsón szusit enni. Na nekem nincs összehasonlítási alapon, mert nem szoktam étteremben szusit enni - vagy ha igen, akkor éppen mindig meg vagyok hívva :) - de a szokásos csomagolt szusihoz képest, amit Fuchinobe állomáson szoktam venni, ez háromszor annyiba került. Persze nem lehet összehasonlítani a kettőt és egyáltalán nem sajnáltam rá a pénzt, mivel:
- Étteremben szolgáltatásért is fizet az ember. A pincér még le is fényképezett :)
- Nemcsak szusit kapok, hanem zöld teát, szép nagy adag miso levest, többféle halat.
- És természetesen frissebb a hal, mint az előre elkészített dobozban.
Az aprócska hely hátránya, hogy nincs arra lehetőség, hogy az ember nyugodtan üldögélve emésszen. Végzett, fizet, távozik. Így aztán tele hassal, már nem volt kedvem a piaci forgatagban utat vágni magamnak. Inkább elindultam csak úgy.
Útközben találtam egy aranyos kis játszóteret. Volt hinta-panda, meg hinta-koala és talpmasszírózó járda is. Hozzátartozó részletes leírással, hogy mi mindenre jók a különböző rücskösödések.
Láttam a séta során szemetet is. Csikket, meg neylonszatyrokat. Mondjuk kutyaszart egy darabot sem.
Mivel Tokió Roppongi körzetében még nem jártam, ezt céloztam meg, mikor belebotlottam egy metrómegállóba. Elöszőr Hiroo állomáson szálltam le, hogy megnézzem az Arisugawanomiya Memorial Park-ot. Ami egyébként semmi különleges, akármilyen extrán hangzik is a neve. Egy kis parkocska, tavacskával, patakkal. Kacsák, teknőcök, madarak is lakják, valószínűleg halak is, mert láttam jó pár horgászt. Kicsit ijesztő feliratok is voltak az ösvények mellett: figyelmeztették a látogatókat, hogy veszélyes rovarok vannak a bokrokban ne lépjenek le az útról. Hát az én esetemben nagyon hatásos volt ez a kiírás :)
Itt már egyre több külföldit lehetett látni, hiszen itt található egy csomó nagykövetség is. Elsétáltam a katari, madagaszkári és dél-koreai külképviselet előtt. Ez utóbbinál jó pár rendőr álldogált. De egy titokzatos kis utcát is nagyon védtek, az elején és végén is posztolt egy-egy rendőr. Mellettük útelzáró korlátok voltak felhalmozva, hogy bármikor lezárhassák a helyet. Nem tudom ki lakhatott ott, csak két macskát láttam az egyik kertben. Nagyon csöndes környék volt, szinte el is felejtette az ember, hogy Tokióban van. Az autókon is lehetett látni hogy elit helyen járok, csomó BMW, Mercedes, egy-két Porsche, meg számomra ismeretlen, de nagy és csillogó (gondolom) amerikai márkák.
Eredetileg szépen el akartam sétálni Roppongi Hills nevű városrészre, de persze eltévedtem. Hiába volt csak 500 méterre, ha az ember mindig olyan utcákba kanyarodik be, ami éppen tetszik neki, akkor persze hogy nem jut oda. Úgyhogy végül metróztam egy megállót, hogy megint képbe kerüljek. Így jutottam az Azuba-Juban bevásárló kerületbe, ami kellemesen emlékeztetett a szokásos, kicsi európai bevásárló utcákra: kisebb, ember közeli boltok és kiülős kávéházak - továbbra is többségben a nyugati sétálókkal és vásárlókkal. Persze az árakat nem mertem megnézni :) Végül csak elérkeztem Roppongi Hills épületkomplexumához, modern üveg felhőkarcolók, viszonylag sok fa, széles utcák, szellős terek. Az Asahi tévé irodaháza előtt egy jó nagy kivetítőn ment többek között a Red Cliff című legújabb kínai hős eposz előzetese. Monumentális tömegjelenetek, várostrom, vér, verejték, meg ami kell. Japánba november elsejével érkezik, de nem hiszem, hogy tudnám élvezni kínai hanggal és japán felirattal :)
Egy magasabb szinten kisebb park volt kialakítva, padokkal, kicsit rémisztő pók szoborral (én nem mertem alatta átsétálni), és nagyon kellemes "mű-vízesésekkel". Szép látvány nyílt a Tokió Tower-re is. Található itt egy kilátó is, de nem volt kedvem felmenni, mert nagyon párás volt az idő, gondoltam nem érné meg. Viszont vettem egy erdei gyümölcs "kompótot". Igazából nem kompót, hanem jégkása, tejes vanília fagylalttal és gyümölcsökkel. Valami hihetetlenül finom volt. Pedig először a kép alapján azt hittem, hogy a jégkása az ehetetlen,de az is ízesített volt és nagyon kellemes volt a bogyókkal együtt.
Az épületekben van egy csomó elegáns bolt. Olyan elegánsak, hogy az árcédulákat nem is nagyon láttam. Van egy mozi komplexum is, egy pillanatra gondoltam rá, hogy beülök egy előadásra, de aztán láttam, hogy kétezer jen egy jegy. Úgy döntöttem maradok a yokohamai mozimnál, ahol 1800 jen a jegy a legdrágább időszakban.
Nagyon vicces volt belefutni egy szusibárba az egyik felhőkarcoló földszintjén. A hely nevére nem emlékszem de a szlogenje a következő volt: "Sushi from New York". Hát mit is mondhatnék - fantasztikus ötlet Japánba ilyen boltot nyitni :) Gondolom a new yorkiak örülnek a hazai ízeknek, és az egzotikumra vágyó japánok is gyakran keresik fel a helyet. Most utánanéztem a neten, talán a Genji cég lehetett az. Egyébként nagyon gusztusos volt a bolt. De nem volt elég halszagú, nem úgy mint a halpiacon lévő.
Útban a legközelebbi metrómegálló felé belefutottam egy könyvesboltba, ahol örömmel láttam, hogy megjelent Harry Potter utolsó kötete puhaborításban. Gyorsan be is ruháztam rá.
Útközben találtam egy aranyos kis játszóteret. Volt hinta-panda, meg hinta-koala és talpmasszírózó járda is. Hozzátartozó részletes leírással, hogy mi mindenre jók a különböző rücskösödések.
Láttam a séta során szemetet is. Csikket, meg neylonszatyrokat. Mondjuk kutyaszart egy darabot sem.
Mivel Tokió Roppongi körzetében még nem jártam, ezt céloztam meg, mikor belebotlottam egy metrómegállóba. Elöszőr Hiroo állomáson szálltam le, hogy megnézzem az Arisugawanomiya Memorial Park-ot. Ami egyébként semmi különleges, akármilyen extrán hangzik is a neve. Egy kis parkocska, tavacskával, patakkal. Kacsák, teknőcök, madarak is lakják, valószínűleg halak is, mert láttam jó pár horgászt. Kicsit ijesztő feliratok is voltak az ösvények mellett: figyelmeztették a látogatókat, hogy veszélyes rovarok vannak a bokrokban ne lépjenek le az útról. Hát az én esetemben nagyon hatásos volt ez a kiírás :)
Itt már egyre több külföldit lehetett látni, hiszen itt található egy csomó nagykövetség is. Elsétáltam a katari, madagaszkári és dél-koreai külképviselet előtt. Ez utóbbinál jó pár rendőr álldogált. De egy titokzatos kis utcát is nagyon védtek, az elején és végén is posztolt egy-egy rendőr. Mellettük útelzáró korlátok voltak felhalmozva, hogy bármikor lezárhassák a helyet. Nem tudom ki lakhatott ott, csak két macskát láttam az egyik kertben. Nagyon csöndes környék volt, szinte el is felejtette az ember, hogy Tokióban van. Az autókon is lehetett látni hogy elit helyen járok, csomó BMW, Mercedes, egy-két Porsche, meg számomra ismeretlen, de nagy és csillogó (gondolom) amerikai márkák.
Eredetileg szépen el akartam sétálni Roppongi Hills nevű városrészre, de persze eltévedtem. Hiába volt csak 500 méterre, ha az ember mindig olyan utcákba kanyarodik be, ami éppen tetszik neki, akkor persze hogy nem jut oda. Úgyhogy végül metróztam egy megállót, hogy megint képbe kerüljek. Így jutottam az Azuba-Juban bevásárló kerületbe, ami kellemesen emlékeztetett a szokásos, kicsi európai bevásárló utcákra: kisebb, ember közeli boltok és kiülős kávéházak - továbbra is többségben a nyugati sétálókkal és vásárlókkal. Persze az árakat nem mertem megnézni :) Végül csak elérkeztem Roppongi Hills épületkomplexumához, modern üveg felhőkarcolók, viszonylag sok fa, széles utcák, szellős terek. Az Asahi tévé irodaháza előtt egy jó nagy kivetítőn ment többek között a Red Cliff című legújabb kínai hős eposz előzetese. Monumentális tömegjelenetek, várostrom, vér, verejték, meg ami kell. Japánba november elsejével érkezik, de nem hiszem, hogy tudnám élvezni kínai hanggal és japán felirattal :)
Egy magasabb szinten kisebb park volt kialakítva, padokkal, kicsit rémisztő pók szoborral (én nem mertem alatta átsétálni), és nagyon kellemes "mű-vízesésekkel". Szép látvány nyílt a Tokió Tower-re is. Található itt egy kilátó is, de nem volt kedvem felmenni, mert nagyon párás volt az idő, gondoltam nem érné meg. Viszont vettem egy erdei gyümölcs "kompótot". Igazából nem kompót, hanem jégkása, tejes vanília fagylalttal és gyümölcsökkel. Valami hihetetlenül finom volt. Pedig először a kép alapján azt hittem, hogy a jégkása az ehetetlen,de az is ízesített volt és nagyon kellemes volt a bogyókkal együtt.
Az épületekben van egy csomó elegáns bolt. Olyan elegánsak, hogy az árcédulákat nem is nagyon láttam. Van egy mozi komplexum is, egy pillanatra gondoltam rá, hogy beülök egy előadásra, de aztán láttam, hogy kétezer jen egy jegy. Úgy döntöttem maradok a yokohamai mozimnál, ahol 1800 jen a jegy a legdrágább időszakban.
Nagyon vicces volt belefutni egy szusibárba az egyik felhőkarcoló földszintjén. A hely nevére nem emlékszem de a szlogenje a következő volt: "Sushi from New York". Hát mit is mondhatnék - fantasztikus ötlet Japánba ilyen boltot nyitni :) Gondolom a new yorkiak örülnek a hazai ízeknek, és az egzotikumra vágyó japánok is gyakran keresik fel a helyet. Most utánanéztem a neten, talán a Genji cég lehetett az. Egyébként nagyon gusztusos volt a bolt. De nem volt elég halszagú, nem úgy mint a halpiacon lévő.
Útban a legközelebbi metrómegálló felé belefutottam egy könyvesboltba, ahol örömmel láttam, hogy megjelent Harry Potter utolsó kötete puhaborításban. Gyorsan be is ruháztam rá.
1 megjegyzés:
Hát ezért a "kirándulásért" külön is irigyellek !
Megjegyzés küldése