Itt vagyok, megérkeztem Japánba. Igazából még el sem tudom hinni a dolgot. Minden annyira más és fura és nem olyan mint amilyenre számítottam, de valahogy mégis vannak dolgok amikre rácsodálkozok, hogy tényleg láttam én már ilyen utcaképet a híradóban, csak valahogy így élőben teljesen más. Na de haladjunk sorjában.
Reggel már nyolc előtt pár perccel a reptéren voltunk, mert egyébként halálra aggódtam volna magam hogy nem érem el a gépet. Kisebbik bőröndöt lefóliáztattuk, mert annyira meg volt tömve, hogy ha nagyon dobálják akár ki is nyílhat. Aztán becsekkoláskor ért az öröm: nem kellett fizetnem a plusz súlyért! Hát mit nem mondjak, nagyon örültem neki. Bár hogy milyen jogon engedték el nekem azt nem tudom. Azt mondták, azért, mert hogy messzire utazom. Ezzel szemben a honlapjukon az derült ki, hogy épp azért kell sokat fizetnem mert messzire utazom. Na mindegy, amíg nem kell fizetnem addig nem érdekel a dolog :)
Aztán következett a búcsúzkodás, amiről nem akarok írni, elég annyi, hogy nem szenvedtem szemszárasságtól az út során.
A Budapest-Frankfurt gép szépen, időbeosztásának megfelelően indult és érkezett. A jó időnek köszönhetően Budapest gyönyörű volt (csak hogy még nehezebb legyen az elválás). Frankfurtnál már felhős volt, viszont nem is akárhogy:
Reggel már nyolc előtt pár perccel a reptéren voltunk, mert egyébként halálra aggódtam volna magam hogy nem érem el a gépet. Kisebbik bőröndöt lefóliáztattuk, mert annyira meg volt tömve, hogy ha nagyon dobálják akár ki is nyílhat. Aztán becsekkoláskor ért az öröm: nem kellett fizetnem a plusz súlyért! Hát mit nem mondjak, nagyon örültem neki. Bár hogy milyen jogon engedték el nekem azt nem tudom. Azt mondták, azért, mert hogy messzire utazom. Ezzel szemben a honlapjukon az derült ki, hogy épp azért kell sokat fizetnem mert messzire utazom. Na mindegy, amíg nem kell fizetnem addig nem érdekel a dolog :)
Aztán következett a búcsúzkodás, amiről nem akarok írni, elég annyi, hogy nem szenvedtem szemszárasságtól az út során.
A Budapest-Frankfurt gép szépen, időbeosztásának megfelelően indult és érkezett. A jó időnek köszönhetően Budapest gyönyörű volt (csak hogy még nehezebb legyen az elválás). Frankfurtnál már felhős volt, viszont nem is akárhogy:
A frankfurti repülőtéren egyébként elég nagy csalódás ért. Még otthonról megnéztem a honlapjukon, hogy a reptér egész területén van WLAN. Szuper, akkor kipróbálom. Igenám, de kiderült ez egy T-Com-os állatság, csak annak a weboldala hajlandó feljönni a böngészőben. Méghozzá az is csak németül! Európa egyik legnagyobb repülőterén, még csak egy rohadt angol magyarázatot sem tudtak hozzá mellékelni. Ezenkívül voltak terminálok is, de ott meg pénzbe került a netezés. Hogy mennyibe az nem derült ki. Viszont akkor pattant el a cérna teljesen nálam, amikor a "free service"-nél a repülőtér térképét sem tudtam megnézni, mert már azért is pénzt kért volna. Hát rohadt szarul mehet a T-Comnak az tuti. Nem csoda, hogy egyetlen embert sem láttam aki használta volna ezeket a gépeket.
A repülőút hosszú és eseménytelen volt. Két filmet adtak: Cathrine-Zeta Jones-os főzöcskézőst és azt amikor Morgan Freeman az Isten és Noé bárkáját építteti valami hivatalnokkal. Ha nem lenne egyértelmű a leírásokból nem követtem figyelemmel egyiket sem. Egyrészt, mert nem volt tökéletes a fülhallgató, másrészt, mert jót aludtam inkább. A repülő észak felé ment. Teljesen felment Helsinkiig. Sőt lehet hogy tovább is, de ekkor váltottak át a filmre és nem mutatták a térképet már, csak akkor amikor Vlagyivosztoknál jöttünk lefelé.
Kétszer kaptunk enni, vacsorát és reggelit. Vacsorára volt zöld teás tészta soba, szósszal, saláta, zöldséggel töltött húsi krumplipürével, kis szelet feketeerdő torta. Szokásos jobb fajta minőségű repülős kaja volt (nem érte utol azt a szintet amit legutóbb az Austrian Airlines bolognai járatán ettem). Viszont a soba tészta a szósszal nagyon jó volt. Ha nem szégyelltem volna magam megittam volna a szósz maradékát tészta nélkül :) Reggelire rántotta, kenő-sajt, lekvár meg ilyesmi volt.
Egyébként kb. egy órás késésünket félórára faragtuk le, mire megérkeztünk. De így sem volt esélyem arra, hogy elérjem a kilenc órás buszt Sagami-Onoba. Elég sokat kellett a reptéren gyalogolni (illetve mozgójárdán menni), meg sorbaálltunk a beengedő kapunál is. Bár a kikérdezés, ujjlenyomat-vétel és fotózás nagyon gyorsan ment. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy egy hete vezették be ezt az eljárást.
A buszjegy vásárlás könnyedén ment. Felkészültem japán mondatokkal, de nem volt rá szükség, tökéletesen beszélt angolul az eladó hölgy. Boltot nem találtam, így zseniális ötlettől vezérelve - a japánoknak mindenre van automatájuk, miért pont telefonkártyára ne lenne - megrohamoztam a zöld telefonokat és lőn, tényleg tudtam ott kártyát venni. Két épp bőröndöt átcsomagoló japán lánytól kértem segítséget. Megnyugtattak, hogy jól gondolom és lehet a zöld telefonról azt a számot hívni, amit mutogatok nekik :) Még telefonálni is segítettek. Úgyhogy sitty-sutty beszéltem Murata-sannal és megállapodtunk, hogy délre jön ki elém a buszpályaudvarra. Majd kisebb ügyetlenkedések után (csak annyit mondok RTFM :) ) még haza is sikerült telefonálnom.
A repülőtérről még annyit, hogy meglehetősen kihalt volt. Igazából én még ilyen kevés embert például Ferihegyen még nem láttam. Most ha belegondolok kb. annyian voltak, mint Köln-Bonnon, amikor a reggeli 6:50-es géppel mentem haza Pestre. A 40 személyes buszon is vagy öten voltunk. Ja, egyébként külön emberke volt arra beosztva hogy felcímkézze és csomagtartóba bepakolja a csomagomat. Kis cetlivel "válthattam" ki az érkezés helyén. Többször elszunyokáltam a kétórás buszút során, pedig rettentő módon probáltam figyelni mindenre. Úgyhogy Tokiót, amit egyébként is elkerültünk, egyáltalán nem láttam - illetve csak a gyárnegyedét. De Yokohama kikötőjére, meg felhőkarcolóira pont magamhoz tértem. Sajnos fényképet nem tudtam csinálni. Egyébként abszolút szürkeség volt és így még szürkébbnek nézett ki az összes szürke épület :)
Murata-san nemcsak felvett a buszpályaudvaron, de pénzt is vettünk ki a kártyámról, ami nem igazi bankkártya csak ilyen készpénztároló chipkártya (ha jól értem). Az út ISAS-ba döbbenetes volt, egyszerűen az utcán mindehova van valami írva! Minden bolt előterében, udvarában, ajtaján, zászlócskák meg egyéb reklámok lobognak; beleszédültem az információtömegébe, pedig még el sem tudtam nagyrészüket olvasni.
A repülőút hosszú és eseménytelen volt. Két filmet adtak: Cathrine-Zeta Jones-os főzöcskézőst és azt amikor Morgan Freeman az Isten és Noé bárkáját építteti valami hivatalnokkal. Ha nem lenne egyértelmű a leírásokból nem követtem figyelemmel egyiket sem. Egyrészt, mert nem volt tökéletes a fülhallgató, másrészt, mert jót aludtam inkább. A repülő észak felé ment. Teljesen felment Helsinkiig. Sőt lehet hogy tovább is, de ekkor váltottak át a filmre és nem mutatták a térképet már, csak akkor amikor Vlagyivosztoknál jöttünk lefelé.
Kétszer kaptunk enni, vacsorát és reggelit. Vacsorára volt zöld teás tészta soba, szósszal, saláta, zöldséggel töltött húsi krumplipürével, kis szelet feketeerdő torta. Szokásos jobb fajta minőségű repülős kaja volt (nem érte utol azt a szintet amit legutóbb az Austrian Airlines bolognai járatán ettem). Viszont a soba tészta a szósszal nagyon jó volt. Ha nem szégyelltem volna magam megittam volna a szósz maradékát tészta nélkül :) Reggelire rántotta, kenő-sajt, lekvár meg ilyesmi volt.
Egyébként kb. egy órás késésünket félórára faragtuk le, mire megérkeztünk. De így sem volt esélyem arra, hogy elérjem a kilenc órás buszt Sagami-Onoba. Elég sokat kellett a reptéren gyalogolni (illetve mozgójárdán menni), meg sorbaálltunk a beengedő kapunál is. Bár a kikérdezés, ujjlenyomat-vétel és fotózás nagyon gyorsan ment. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy egy hete vezették be ezt az eljárást.
A buszjegy vásárlás könnyedén ment. Felkészültem japán mondatokkal, de nem volt rá szükség, tökéletesen beszélt angolul az eladó hölgy. Boltot nem találtam, így zseniális ötlettől vezérelve - a japánoknak mindenre van automatájuk, miért pont telefonkártyára ne lenne - megrohamoztam a zöld telefonokat és lőn, tényleg tudtam ott kártyát venni. Két épp bőröndöt átcsomagoló japán lánytól kértem segítséget. Megnyugtattak, hogy jól gondolom és lehet a zöld telefonról azt a számot hívni, amit mutogatok nekik :) Még telefonálni is segítettek. Úgyhogy sitty-sutty beszéltem Murata-sannal és megállapodtunk, hogy délre jön ki elém a buszpályaudvarra. Majd kisebb ügyetlenkedések után (csak annyit mondok RTFM :) ) még haza is sikerült telefonálnom.
A repülőtérről még annyit, hogy meglehetősen kihalt volt. Igazából én még ilyen kevés embert például Ferihegyen még nem láttam. Most ha belegondolok kb. annyian voltak, mint Köln-Bonnon, amikor a reggeli 6:50-es géppel mentem haza Pestre. A 40 személyes buszon is vagy öten voltunk. Ja, egyébként külön emberke volt arra beosztva hogy felcímkézze és csomagtartóba bepakolja a csomagomat. Kis cetlivel "válthattam" ki az érkezés helyén. Többször elszunyokáltam a kétórás buszút során, pedig rettentő módon probáltam figyelni mindenre. Úgyhogy Tokiót, amit egyébként is elkerültünk, egyáltalán nem láttam - illetve csak a gyárnegyedét. De Yokohama kikötőjére, meg felhőkarcolóira pont magamhoz tértem. Sajnos fényképet nem tudtam csinálni. Egyébként abszolút szürkeség volt és így még szürkébbnek nézett ki az összes szürke épület :)
Murata-san nemcsak felvett a buszpályaudvaron, de pénzt is vettünk ki a kártyámról, ami nem igazi bankkártya csak ilyen készpénztároló chipkártya (ha jól értem). Az út ISAS-ba döbbenetes volt, egyszerűen az utcán mindehova van valami írva! Minden bolt előterében, udvarában, ajtaján, zászlócskák meg egyéb reklámok lobognak; beleszédültem az információtömegébe, pedig még el sem tudtam nagyrészüket olvasni.
Hát röviden ennyit az utazásról és érkézésről. Folytatása következik, amint lesz rá időm :)
