And so it begins ....

Kezdetben vala egy JSPS (Japan Society for the Promotion of Science) ösztöndíj lehetőség. Aztán témavezetőm japán kapcsolatának köszönhetően hamarosan találtunk fogadó professzort is az ISAS-nál (Institute of Space and Astronautical Science). Telehablatyoltuk a jelentkezési papírt és leadtuk az MTA megfelelő osztályán. Ez volt nyár elején. Aztán pedig vártunk. És vártunk. És vártunk. ....
És én már lassan kezdtem is elfelejtkezni a dologról (ez persze nem igaz, de majdnem) és a lakberendezés kényes vizein kezdtem el evezgetni. Na de egy verőfényes augusztus napon becsapódott kettő azaz 2 darab gratuláló email a postaládámba! Az MTA-tól és Murata professzortól, hogy dejó nyertem a pályázaton. Ekkor még nem igazán tudtam eldönteni hogy sírjak vagy nevessek-e, és igazából ez azóta sem sikerült. (Ahogy a mondás is tartja az egyik szemem sír, a másik meg üveg.)
Idővel aztán befutott a hivatalosan vaskos boríték is a JSPS-től. (Kis kitérő: a bélyegzők tanúsága szerint, két nap alatt ért Japánból kis hazánkba, majd pedig két hetet töltött azzal, hogy eljusson egy budapesti postafiók címre.) Van ebben minden:

• Füzetecske mely leírja, hogy működik az ösztöndíj: milyen jogaim, kötelességeim vannak, mennyi pénzt kapok, mit kell tennem hogy legyen biztosításom, milyen papírokat kell kitöltenem mikor és hogyan (sokat és folyamatosan), stb.
• Kis kiegészítő füzet a biztosításról.
• Gyönyörűszép hivatalos levél a pályázat elnyeréséről.
• Vaskos kétnyelvű (angol és japán) kiadvány Life in Japan címmel.
• És a leírás hogyan igényelhetem repülőjegyemet nem mástól, mint a Sony Travel Service-től :)

És akkor elkezdtem szervezni.
Vízum, követség, ehhez Certificate of Eligibility kell. Sebaj profnak ír, CoE kérvényezés Japánban megkezd. Közben első formanyomtatvány kitölt, Japánba elküld. Majd második is.
Közben repülőjegy igénylés elküld, válasz email megérkezik. Utazás indul november 28-án reggel 10:05-kor Frankfurtba, majd onnan Tokió-Narita (11 óra). Szuper, másfél óra lesz átszállásra, az csak elég lesz, már jártam Frankfurtban, igaz nem a tranzit váróban.
Aztán itthon mit is kell még csinálni: nyugdíj biztosító, gyógyszerek beszerzése, nemzetközi jogosítvány (akar a fene ott vezetni, de hátha kell egyszer, nem árt ha van), kijelentkezés, net lemondása, itthoni folyószámlámat hogy érem el, ha odakint nem létezik olyan hogy sms (mert hogy nem), működik-e minden ketyerém 100 Volton, mennyi a súly limit, mennyi jen legyen nálam első körben, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi ....
Mindehhez társul a konstans görcsölés, túl fogom én ezt élni? Értek-e én ahhoz amit a jelentkezési lapon írtunk és amit a prof gondol? És egyáltalán milyenek ezek a japánok? És és és kérdés kérdés hátán ...

Jelen állás az, hogy tegnapelőtt feladták postára a CoE-t, ami remélem a rengeteg ünnep meg jó itthoni szokás szerint összevissza kavart munkanapok ellenére azért jövő hét folyamán csak megérkezik. Aztán indulhat is vízum ügyintézés. (Ami elvileg már csak formalitás, ha megvan a CoE.)
Valamint februárig lefoglalták a szállásomat is az ISAS vendégházban. Erről még bizony infokat kell szereznem (mi van benne, van-e ágynemű? sőt ágy?).


Végezetül pedig, miért is döntöttem úgy, hogy blog-írásra adom a fejem? Nem magamtól vagyok ilyen okos :) az ötlet akkor merült föl bennem, amikor láttam hogy Tamás milyen olvasmányosan számol Kínában töltött napjairól. Remélem, sikerül majd ilymódon megőrizni-rendszerezni az élményeket. Majd kiderül.