Sapporo

Fél hatkor indultunk Kaj Wiikkel a vendégházból, hogy elérjük a Fuchinobéről 6:04-kor induló vonatunkat. Ami olyan jól sikerült, hogy bő tíz percet várhattunk még az állomáson. Végülis háromszor szálltunk át mire Haneda reptérre értünk. Volt olyan is, hogy egy percünk volt az átszállásra, de még így is sikerült a dolog. Az egyik vonaton (ami Yokohamáról indult) megtapasztalhattam, milyen is a reggeli japán csúcsforgalom. Nemcsak hogy elesni nem tudtam volna, de egy hölgy táskája olyan kellemetlenül belém nyomódott, hogy teljesen kígyózó formát kellett felvennem.

Reggelit a reptéren ettünk. Nagyon szép volt a kilátás, de sajnos a fényképeken nem sikerült ezt visszaadni. Beszálláskor ért nagy meglepetés. Ugye kis helyi, országon belüli utazásról van szó, alig másfél óra repülési idővel, így nem számítottam rá, hogy nagyobb géppel fogok utazni, mint eddig bármikor: emeletes jumbóval! És majdnemhogy tele is volt. A kilátásra nem lehetett panasz, gyönyörű, hófödte hegyvidéket, tengert, tengeren hajókat, Hokkaidón havas tájat lehetett látni. Talán még mást is, de alig bírtam nyitva tartani a szememet, sajnos fénykép sem készült ezért sok.

A reptéren Murata-san és Asada-san gyűjtött be minket, miközben mi a feladott csomagjainkat vártuk. Majd egy-másfél órás vonatozás után értünk be Sapporoba. Ismét elragadó tájat lehetett látni a távolban, de az álmosság megint győzött. A pályaudvarról a hotelbe rohantunk, letenni a csomagokat. Hotel Monterey - rettentő elegáns hely. A szobában van minden, nemcsak hajszárító, papucs, türölköző, hanem pizsama, fogkefe, fogkrém, teafőző is. Az ágy akkora, hogy hárman elférnének benne.

Ebédre vettünk pár dolgot a pályaudvaron, majd futottunk Hokkaido egyetemre, ahol a szimpóziumot tartják. Itt aztán szembesültem a valósággal, hogy tényleg csak Kaj és én vagyunk itt nem japánok, és bizony minden előadás a miénket kivéve ékes japán nyelven fog folyni. Hát többször is lehanyatlott a fejem, de legalább örömmel nyugtáztam, hogy a helyiek sem bírták jobban a terhelést.

Első este egy eredetileg fukuokai születésű, de 12 évet Hokkaidoban töltött geodéta (Ichikawa-san, ha jól emlékszem) vitt el vacsorázni párunkat (Murata-san, Asada-san, Hiroshi-san volt ott a JAXA-ból, és ketten a Kashima Űrközpontból). Volt végre névjegy cserélgetés is :) A vacsora nagyon finom volt. Volt többek között szusi, helyi illetőségű nagy rák, kétféle főtt hal, helyben az asztalnál megsüthető csirke hús valami sárga, zöldséges lében. A sör mellé adtak sörkorcsolyát: polip kart. Ott figyeltek rajta a tapadókorongok. Tényleg most így belegondolva nem is volt rizs. Nem volt éjszakába nyúló ivászat, mert másnap Murata-sannak, Kashima-sannak, Kajnak és nekem is előadást kellett tartanom.

Hiroshi-san egyébként megemlítette, hogy december 29. és január 3. között senki nem lesz ISAS-ban, mert mindenki az évvégét-évkezdést ünnepli családi körben. El kellene utaznom valahová, de lehet hogy már késő ilyenkor helyet foglalni bárhova :( Mindenesetre azért beszélek még erről a többiekkel, meg főleg Murata-sannal, hogy tényleg elmehetek-e :) Eddig ötletek amiket kaptam: Hakone, de ott már szinte biztos hogy nincs hely és/vagy nyitott szálló, illetve Kaj említette Okinawát, ami nem is hangzik rosszul. Most nincs ott olyan meleg, nincs szezonja, talán tömeg sincsen meg drágaság sem.

Az előadás jól sikerült, de kicsúsztam a megengedett időkeretből. Így nem is tudtam minden kérdésre válaszolni, még szünetben is megkerestek.

Ebédelni az egyetem kantinjába mentünk. Gyors pillantást vetettem az aznapi menü ajánlatra és az "A" jelű mellett döntöttem. A másik valahogy nagyon szokásos európainak tűnt. Mint később kiderült, a "B" már el is fogyott. Neve pedig nem volt más, mint hús szafttal magyar módra!

A konferencia vacsora kedd este volt. A helyi szervezők figyelmeztették a társaságot, hogy ne várjanak valami nagy dolgot. Pedig végül nem lehetett panasz a menüre. Megint volt rák, szusi, kétféle meleg étel is, de ezt már nem kóstoltam meg, tele voltam a többi finomsággal. Beszélgettem többek között Asada-sannal, aki megint kezdte kérdezgetni meg fogom-e hosszabítani az ittlétemet, stb. Végül kijelentette, hogy ha szakítanék a barátommal ő be tudna mutatni pár ismerősének, majd kis gondolkozás után közölte, hogy igazándiból sok ismerősének...

Fél kilenckor indultunk vissza a hotelbe, de aztán megálltunk egy ivóhelynél. Igazi japán hely volt: cipőt le kellett venni és voltak kis cipő tároló szekrények. Ilyen kisebb-nagyobb paravánnal elválasztott szeparék voltak. Mi 12-en kaptunk egy három asztalosat. Alacsony asztalok voltak, de nem kellett összehajtogatott lábbal ülni, mert az asztal alatt volt egy "gödör" (mélyedés), ahova a lábunkat tehettük. Mi hideg szakét ittunk (ha jól emlékszem gindzsó változatot, 吟醸酒). Kis tányérkába teszik a poharat, amit aztán úgy csurig töltenek, hogy ki is folyik, bele a tányérba, aztán persze abból is kiisszák az italt. A társalgás először a japán és magyar esküvőkről folyt. A két házas ember az asztalnál elmesélte saját élményeit, én meg a barátnőim esküvőit. Aztán "ijesztgettek" azzal, hogy hány különböző dialektus létezik Japánban. Például kiderült, hogy mindahárom asztaltársam Fukuokába valósi, de három különböző helyről, úgyhogy ők is különböző nyelvjárásban beszélnek - beszélnének, ha nem "Hochjapanisch"-t beszélnének :)

A szaké-korcsolya szusi volt és csigaszerűség. De Murata-san figyelmeztetett, hogy az kagyló, úgyhogy csak kioperáltam a házából és egy mikroszkópikus méretű darabját megkóstóltam (szerencsére nem lett tőle semmi bajom). Jó íze volt, kár, hogy nem ehetek ilyet. Ezek az ital mellé adott ételek azért érdekesek, mert úgy tűnik nagyrészt inkább édeskések és nem sósak, mint nálunk. Legalábbis amiket eddig ettem.


Másnap (nem volt másnap :) ) délig voltak előadások. Aztán tömegesen elvonultunk egy csípős-kajás helyre. Helyi (modern) specialitás a csípős curry. Öt csípősségi fokozatból lehetett választani (egyes nem csípős ötös meg rettenet), én hármast kértem. Hááát húú, lehet hogy jobban jártam volna egy kettes fokozattal, de akkor sosem tudom meg milyen a hármas :) Mindenesetre rettentően ízletes volt! Volt benne padlizsán, meg sütőtök és ezek finom édeskés ízükkel üdítően hatottak, a csípős szaft kanalazása közben. Az egyetlen hátránya az volt, hogy rántott csirkecombot adtak hozzá és ez így már nekem sajnos túl sok volt. Ott hagytam majdnem az egész combot. Sajnáltam nagyon.

Ebéd után még volt egy-két óránk, úgyhogy sétáltunk a városban. A legmegdöbbentőbb és legviccesebb a Weichnachstmarkt volt, ami a februári hó- és jégfesztiválra fenntartott utca egyik végében volt. Az egyik bódéból, nagyhangú, nagybajuszú európai (?) eladó vidáman németül társalgott japán vásárlójával :)

Sajnos nem sokat időztünk, pedig van nem túl messze halpiac is, de ötkor indult a gépünk és az odavonatozás is eltart egy, másfél órát. A repülő (megint nagy emeletes gép) dugig volt, legalábbis ahol én ültem nem láttam egyetlen szabad helyet sem a közelemben. A legfárasztóbb az út "vége" volt: Hanedáról Fuchinobére tovább tartott az út, mint Sapporóból Hanedára. Mondjuk azzal hogy a lassabb vonatot választottuk (Murata-san hathatós közreműködésével) legalább megúsztuk az esti csúcsforgalmat.