Kimonó testközelből

Úgy kezdődött, hogy Nagano-san megállt az asztalom mellett, méghozzá úgy, hogy egyből nyilvánvaló volt, hogy itt most valami nagy bejelentés és/vagy kérés fog következni, és lőn. Először nem is értettem, miről beszél annyira hihetetlen volt az egész. Aztán úgy döntöttem, hogy valószínűleg jól értelmezem a dolgokat és arról van szó, hogy az egyik barátnője, aki az adminisztrációs osztályon dolgozik, ma behozott pár kimonót és felajánlotta ismerőseinek, hogy beöltözteti őket. És Nagano-san úgy döntött az ismerősöm ismerőse az én ismerősöm is, úgyhogy menjek vele én is kimonót próbálni.

Azért kérettem magam pár percig. Tisztáztam, hogy de ugye nem jövünk vissza kimonóban az irodába a kollégák nagy örömére. Nem persze. Ugye nem tart sokáig ez az egész (mégiscsak elvileg munkaidő van ugyebár). Ezek után még gyorsan végig gondoltam mi is van ma rajtam :) aztán rábólintottam a dologra.

A földszinten egy kis szoba volt kialakítva átöltözésre (ebben az esetben átöltöztetésről kellene inkább beszélni). Tatamival, kis asztalkával, meg persze egy függönnyel. Ki volt rakva egy halom cucc és azt sem tudtam melyik milyen rész és mi mihez tartozik. Megkérdezték, hogy melyik kimonót szeretném. Kiszúrtam, hogy van két halmocska összekészítve, valamint azt is hogy Nagano-san már kinézte magának az egyiket, úgyhogy ráböktem a másikra. Még persze megkérdezték hogy biztos vagyok-e benne, de én a halmok elhelyezéséből úgy éreztem, hogy ez nekem lett szánva.

Először is volt egy hosszú ujjú fehér alsóing, amin semmiféle megkötési gombolási lehetőség nem volt. Az ember szépen maga köré tekerte és úgy tartotta a kezét hogy ne nyíljon ki. Persze, meg van hogy melyik oldalnak kell felül lenni én persze egyből el is rontottam. Alulra egy oldalt madzaggal megkötős fehér "kötény" került. Ezek után jött egy díszesebb, bő ujjú selyeming, valamint vettem tabit is. Ez utóbbi a nagyujjat a többitől elválasztó zokni. Nem tudom, hogy ez általános-e, az enyém keményített volt és a hátulján voltak kis csatolók amivel össze lehetett fogni. Na amikor ezt a zoknit fölvettem, azzal nem tudtam egy ideig betelni, ott nevetgéltem meg mozgattam benne a lábujjamat, nagyon fura érzés volt :)

Ezek után következett maga a kimonó. Sajnos innentől már nem tudom dokumentálni az eseményeket. A hölgy rám adta, aztán összefogta elől, felrakott egy keményített tartót a derekamra, aztán kötözött itt meg ott, aztán csíptetett ide meg oda, felkerült az obi is (az a nagy széles öv ami középen van). Időnként megkérdezte, hogy kapok-e még levegőt. Aztán hátul is elkészítette azt "mű-púpot", ahol az obi meg van kötve-csavarva. Leszedett egy-két átmenetileg használt kötözőt meg csatot, és egyszercsak, kábé negyedóra múlva, végzett. Utánam Nagano-san következett. Addigra már összegyűltek páran, akiknek sikerült nagy örömet okoznom kinézetemmel.

Miután mind ketten ott álltunk teljes harci díszben, a barátnő visszament dolgozni és mondta, hogy mi nyugodtan fotózgassunk, amíg csak akarunk. Nagano-san egyből ki is találta, hogy menjünk ki a kertbe a virágzó bokor előtt fényképezkedni. Ez második nekifutásra sikerült is, először ugyanis szembejött egy férfi és erre mi visszamenekültünk az öltözőbe :) Bár lehet, hogy teljesen feleslegesen futottunk vissza, rettentően a gondolataiba lehetett merülve az az ember, mert egy arcizma se rándult. Végül csak kijutottunk a kertbe és a fotók is elkészültek.

A levetkőzés már könnyebben ment, de utána bizony a hajtogatásban nem jeleskedtem.

Egyébként a kimonó meglepően kényelmes viselet volt, ha az ember eltekint attól, hogy nem lehet benne hajolgatni, vagy mondjuk busz után rohanni. Viszont nagyon erősen tartja a derekat és az ember mindig kénytelen egyenes derékkal mozogni, de úgy hogy ez igazából nem megterhelő. Na persze nem kellett azért egész nap viselnem :) A szandál viszont rémes volt. Csúszott az ember talpa, lelógott cipőről, és legfőképpen nagyon vágott elől a szíj a két lábujj között.

Nagano-san egyébként azt mesélte, hogy ez a barátnője imádja a kimonókat, ha teheti otthon is abban van. Az összes, amit behozott, az mind az övé. Ő (mármint Nagano-san) is elment egy kimonó iskolába, de már elfelejtette, hogyan is kell felvenni a ruhát. Nem is csodálom, gondolom sűrűn kellene gyakorolni, hogy megmaradjon az ember fejében ez a csomó húzás-kötés-csatolás.