Szombatra jó időt jósoltak, úgyhogy akkora időzítettük a narai kirándulást. A látnivalók nagy része a hatalmas narai parkban helyezkedik el (jó szellősen), esőben nem nagy öröm ott mászkálni.
Kevesebb mint egy órát tartott oda a vonatút. A JR pályaudvartól pár perc sétával lehet megközelíteni a narai parkot. Először egy kis tavacskába ütközik az ember, ahol rengeteg a 
teknősbéka, de Nara igazi helyi állatai a szarvasok. És ez nem azt jelenti, hogy itt-ott mutatóban van egy-kettő, hanem hogy tömegesen garázdálkodnak szó szerint úton útfélen. Hasonló lehet a helyzet a szent tehenekkel Indiában. Szerencsére az szarvasok végterméke kisebb és kevésbé szagos. Bár sokszor még így is komoly figyelmet kívánt a lépkedés, hogy elkerüljük a szerencsénket. Természetesen mindenütt szarvas-eledelt árultak a turistáknak, de úgy látszik, a kereskedők nagyon ügyesen megnevelték az állatokat, mert tőlük sehol sem koldultak. Viszont amint meglátták, hogy valaki vett egy adagot, már indultak is oda. Időnként táskát, nadrágzsebet böködve akarták mielőbb megkapni az adagjukat. Őszintén szólva nálam sokat veszítettek így a varázsukból. Azért egy, fejedelmi tartását le nem vetkőző (vagy csak már jóllakott) bikát is láttunk.
A park bejáratánál botlottunk bele a Kofokuji szentélybe és a hozzá tartozó egy három- és egy ötemeletes pagodába. A főépületnél valamilyen előadásra készültek. Székeket állítottak fel és a templom lépcsőin öltönyös emberek rendezgettek ezt azt. Majd hirtelen több méter hosszú lándzsaszerű botokkal gyakoroltak valamit. Nagyon viccesen nézett ki. Gondoltuk, visszafelé majd megnézzük mire jutottak, de későn értünk vissza, addigra már nyoma sem volt a rendezvénynek.
Nara leghíresebb szentélye a Todaiji, mely a világ legnagyobb fa szerkezetű építménye. A tényleg impozáns látvány, sajnos ez nem igazán adható vissza a fényképeken. Majdnem 50 méter magas és körülbelül ekkora a mélysége is. A templomban található a Daibutsu, egy hatalmas bronz Buddha szobor. Ami építése idején, a 750-es években majdnem csődbe vitte a japán gazdaságot, mivel az ország összes bronzát erre költötték. Természetesen itt sem lehet fényképpel könnyen érzékeltetni a méreteit, az útikönyv szerint takarításkor két-három szerzetes szokott a szobor tenyerében tartózkodni. (Az épület előtt egyébként egy meglehetősen rémisztő másik Buddha szobor is van.)
Természetesen mind a szobor, mind maga a templom többször megsérült, leégett az idők folyamán. A ma látható épület már a harmadik generáció, amit az Edo időszakban építettek és 33%-kal kisebb (!), mint az eredeti. Bent kiállítottak egy makettet, amit szintén akkor készítettek a mostanit megelőző templom komplexumról.
Szintén itt található egy lyukas tartó oszlop. Úgy tartják, aki itt át tud mászni az a Nirvánába jut. Bár egyik kollégám szerint egész életében boldog lesz. Nem sokat értek a buddhizmushoz (pláne nem a japán ágához), de ez a két dolog nem ugyanaz. Mindenesetre ottlétünk alatt úgy tűnt nagyon népszerű ez a gyakorlat, úgyhogy a kollégám magyarázata hihetőbbnek tűnik :)
Ebédre halas és húsos udont illetve sobát ettünk. Nekem nagyon ízlett, de lehet, hogy a japánhoz még nem hozzászokott gyomornak veszélyes lehet. Különösen itt, a narai park szentélyei között, ahol csak pottyantós vécék vannak.
Láttuk még a Kasuga shintó kegyhelyet, ahol sikerült egy esküvői pár és a csoport szerzetes fényképezkedését is kilesni. (Ez természetesen két különálló esemény volt.) A rengeteg kő lámpás között sikerült felfedeznem a Sogo áruházlánc adományát is.
teknősbéka, de Nara igazi helyi állatai a szarvasok. És ez nem azt jelenti, hogy itt-ott mutatóban van egy-kettő, hanem hogy tömegesen garázdálkodnak szó szerint úton útfélen. Hasonló lehet a helyzet a szent tehenekkel Indiában. Szerencsére az szarvasok végterméke kisebb és kevésbé szagos. Bár sokszor még így is komoly figyelmet kívánt a lépkedés, hogy elkerüljük a szerencsénket. Természetesen mindenütt szarvas-eledelt árultak a turistáknak, de úgy látszik, a kereskedők nagyon ügyesen megnevelték az állatokat, mert tőlük sehol sem koldultak. Viszont amint meglátták, hogy valaki vett egy adagot, már indultak is oda. Időnként táskát, nadrágzsebet böködve akarták mielőbb megkapni az adagjukat. Őszintén szólva nálam sokat veszítettek így a varázsukból. Azért egy, fejedelmi tartását le nem vetkőző (vagy csak már jóllakott) bikát is láttunk.
A park bejáratánál botlottunk bele a Kofokuji szentélybe és a hozzá tartozó egy három- és egy ötemeletes pagodába. A főépületnél valamilyen előadásra készültek. Székeket állítottak fel és a templom lépcsőin öltönyös emberek rendezgettek ezt azt. Majd hirtelen több méter hosszú lándzsaszerű botokkal gyakoroltak valamit. Nagyon viccesen nézett ki. Gondoltuk, visszafelé majd megnézzük mire jutottak, de későn értünk vissza, addigra már nyoma sem volt a rendezvénynek.
Nara leghíresebb szentélye a Todaiji, mely a világ legnagyobb fa szerkezetű építménye. A tényleg impozáns látvány, sajnos ez nem igazán adható vissza a fényképeken. Majdnem 50 méter magas és körülbelül ekkora a mélysége is. A templomban található a Daibutsu, egy hatalmas bronz Buddha szobor. Ami építése idején, a 750-es években majdnem csődbe vitte a japán gazdaságot, mivel az ország összes bronzát erre költötték. Természetesen itt sem lehet fényképpel könnyen érzékeltetni a méreteit, az útikönyv szerint takarításkor két-három szerzetes szokott a szobor tenyerében tartózkodni. (Az épület előtt egyébként egy meglehetősen rémisztő másik Buddha szobor is van.)
Természetesen mind a szobor, mind maga a templom többször megsérült, leégett az idők folyamán. A ma látható épület már a harmadik generáció, amit az Edo időszakban építettek és 33%-kal kisebb (!), mint az eredeti. Bent kiállítottak egy makettet, amit szintén akkor készítettek a mostanit megelőző templom komplexumról.
Szintén itt található egy lyukas tartó oszlop. Úgy tartják, aki itt át tud mászni az a Nirvánába jut. Bár egyik kollégám szerint egész életében boldog lesz. Nem sokat értek a buddhizmushoz (pláne nem a japán ágához), de ez a két dolog nem ugyanaz. Mindenesetre ottlétünk alatt úgy tűnt nagyon népszerű ez a gyakorlat, úgyhogy a kollégám magyarázata hihetőbbnek tűnik :)
Ebédre halas és húsos udont illetve sobát ettünk. Nekem nagyon ízlett, de lehet, hogy a japánhoz még nem hozzászokott gyomornak veszélyes lehet. Különösen itt, a narai park szentélyei között, ahol csak pottyantós vécék vannak.
Láttuk még a Kasuga shintó kegyhelyet, ahol sikerült egy esküvői pár és a csoport szerzetes fényképezkedését is kilesni. (Ez természetesen két különálló esemény volt.) A rengeteg kő lámpás között sikerült felfedeznem a Sogo áruházlánc adományát is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése