Újra hazai időzónába érkeztem. Az út elég eseménytelen volt. Kicsit fura volt, hogy mennyit szenvedtem a gépen; alig volt helyem - nemcsak hosszában, hanem keresztben is eléggé beszorítottnak éreztem magam. Mintha anno a frankfurti járat nagyobb gép lett volna. Mivel világosban repültünk, alvás sem ment olyan könnyen, de láttam nagyon szép havas hegyeket Oroszország Kína határán (ha jól tippeltem, meg a helyet). Aztán Szibériában végtelen havas sík vidéket lehetett látni - jó pár mértani pontossággal meghúzott vonallal. Nem tudom, hogy utak voltak-e, szabályozott folyók, vagy valamilyen hatalmas rianás szerűség. Jóval később a Balti-tenger partvidékében gyönyörködtem, majd Gdansk kikötőjében.
Müncheni reptéren a legjobb az volt, hogy a Lufthansa járatoknál a beléptető kapuknál kávé és tea volt kirakva. Próbáltam egy kávéval megszabadulni összegyűrt érzésemtől, meg kialvatlanságomtól, nem sok sikerrel. A München-Köln járaton viszont nagyon kényelmesek voltak az ülések, ott úgy elaludtam, hogy csak arra ébredtem fel amikor a pilóta letette a gépet.
Sajnáltattam magam, hogy mennyire lefáradtam az utazásban, aztán beszéltem itt Phillel, aki Ausztráliából jött (Szingapúrban szállt át) és 24 órát utazott! Szóval egy szavam sem lehet.
Vicces érzés, hogy minden feliratot el tudok olvasni, és hogy mindig ledöbbenek az európai arcokon. Itt Bonnban nem változott sokat az épület; mondjuk a bicikli tároló a bejáratnál, ami végre elkészült, bármelyik szocreál komlói lakótelep legszebb műalkotása lehetne.
Müncheni reptéren a legjobb az volt, hogy a Lufthansa járatoknál a beléptető kapuknál kávé és tea volt kirakva. Próbáltam egy kávéval megszabadulni összegyűrt érzésemtől, meg kialvatlanságomtól, nem sok sikerrel. A München-Köln járaton viszont nagyon kényelmesek voltak az ülések, ott úgy elaludtam, hogy csak arra ébredtem fel amikor a pilóta letette a gépet.
Sajnáltattam magam, hogy mennyire lefáradtam az utazásban, aztán beszéltem itt Phillel, aki Ausztráliából jött (Szingapúrban szállt át) és 24 órát utazott! Szóval egy szavam sem lehet.
Vicces érzés, hogy minden feliratot el tudok olvasni, és hogy mindig ledöbbenek az európai arcokon. Itt Bonnban nem változott sokat az épület; mondjuk a bicikli tároló a bejáratnál, ami végre elkészült, bármelyik szocreál komlói lakótelep legszebb műalkotása lehetne.
3 megjegyzés:
Most, hogy már itthon vagy egy pár napja, milyennek látod az itthoni életet - étkeket :-) ?
Megfogalmazódott benned valami elhatározás féle, hogy hosszabb ideig kint maradj, vagy alig várod, hogy újra kis hazánkban legyél újra?
Volt valami meglepő mikor itthon leszálltál a gépről? MESÉLJ! MILYEN ÉRZÉSEK FOGTAK EL?!
szia
Tamás
Még nem vagyok otthon, csak Bonnban. (Ha rosszindulatú lennék, akkor azt mondanám, hogy ez a bejegyzés címéből is látszik:) ) Mondjuk, majdnem négy évet töltöttem itt, és olyankor volt hogy Bonnt is és Budapestet is otthonnak hívtam. Momentán ez a kifejezés komoly filózófiai kérdés is lehetne számomra - csak azért nem az, mert egyetértek Thufir Hawat (Frank Herbert Dűne című könyvéből) mondásával: "Parting with people is a sadness; a place is only a place." Úgyhogy az az otthonom ahol számomra fontos emberek vannak. Ez Magyarország.
Ha hazaérek (és időm is lesz), megpróbálok írni ezekről a dolgokról, amiket kérdezel.
Üdv!
Élmény olvasni a beszámolódat, olyan jó visszaadod az eseményeket :) És Japán, annyira jó, én is nagyon régóta szeretnék egy jó ösztöndíjat elcsípni. (3.éves vagyok eltén) Megkérdezhetem, hogy milyen ösztöndíjat nyertél el, mikor, hogyan + ilyenek? Írnál nekem róla ha megkérlek? -helios@citromail.hu - Jó egészséget és szerencsét neked!
Megjegyzés küldése