Már egy ideje elég csúnya esős idő volt, de szerencsére pont szombatra azt jósolták eláll, úgyhogy eldöntöttem, megnézem magamnak Takao-sant. Ez egy kisebb 600 méter magas hegy, úgyhogy nem nevezném a túrát hegymászásnak :) Nem is szólva arról, hogy az egyes számú, a legegyszerűbb úton vágtam neki.
A hegy lábát a Keio vasútvonallal lehet megközelíteni. Erre a vonalra pedig Hachiojiban szálltam át a JR-ról. Döbbentem tapasztaltam, hogy Hachioji mekkora hely. Még sosem voltam itt eddig és azt hittem, hogy Tokiótól távolodva egyre "kisvárosiabbak" (persze japán standarddal) a helyek. Azonban Hachioji Machidához hasonló, nyüzsgő helyi központnak tűnt. A hegyhez érkezve azonban tényleg már falusias környezet fogadott. Egy pillanatra eszembe villant, hogy hú milyen lesz egyedül az erdőben, de hamar láttam, hogy egyedül nem leszek egy pillanatig sem. A kiránduló úton a nagykörúthoz hasonló forgalom volt. Természetesen villamosok és autók nélkül :)
Az út maga végig le volt kövezve, tehát inkább egy erdőben haladó sétaútra, mintsem kiránduló ösvényre hasonlított. De ettől függetlenül azért nagyon szépen, meredeken emelkedett. Az út mentén mindenféle istenek-szentek-buddhák (?) szobrocskái álltak. Engem egy kicsit a stációkra emlékeztetett. A hegyre (illetve egy félúton lévő pihenőig) egyébként sikló és libegő is jár, de ezeket nem néztem meg. A pihenő helyen viszont lehetett kapni minden földi jót - najó pörkölt nokedlivel nem volt :) - és elvileg a kilátásban is lehetett volna gyönyörködni, ha nem lett volna minden felhős. Szerencsére néhány cseresznyefa és egyéb éppen virágzó növény látványa kárpótolt a panorámáért. Amúgy számítottam erre, itt leszek még Japánban jó ideig, majd megnézem még magamnak ezt a hegyet.
A hegytető felé "botlik" bele az ember a Yakuoin szentély komplexumba. A két legfontosabb helyi istennek ez a kettő tűnt, mert elég sok szobrukat láttam. Az egyiknek szép méretes orra van, a másiknak pedig kacsacsőre. Mindkettő rendelkezik szárnyakkal is. Úgyhogy a "szakállas angyalok" mondás kiegészíthető a pinokkió orrú és csőrös angyalokkal.
Ezenkívül láttam még nagyon szép bonzai fácskákat, hatalmas szent fákat (a fa törzse köré kötött papírdarabok jelölik, hogy az adott dolog szent) és rengeteg piros kötött-sapkás szobrocskát. Egy négy-öt fős vidám férfi társaság körbejárta ezeket az egyformának tűnő bábukat és egyikük mindegyik elé rakott egy egy jenest. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy valami fogadás, vagy fogadalom lehetett a háttérben :)
Annyira elálmélkodtam a rengeteg látnivalón, hogy bizony elfelejtettem megkeresni merre folytatódik az út tovább. Már a libegő (felső) állomásánál jártam, amikor rájöttem, hogy én nem is mentem fel a hegytetőre. Úgyhogy ezt következő látogatásomkor be kell még pótolnom. Viszont legalább megkóstoltam a helyi étel-különlegességet, a tororo soba-t. (Japánban szinte mindenhol van valami helyi specialitás). A fehér hab rajta yamból készül. Ha minden igaz, ezt magyarul édesburgonyának nevezik. Hát kinézetre elég érdekes asszociációkra adhat alkalmat (különösen ha az ember megnézi a wikipedian, hogy mi a neve az ilyen típusú soba ételeknek :) ), de nagyon ízletes volt és pálcikával is egész jól meg lehetett vele birkózni.
A kirándulás alkalmat adott arra is, hogy kipróbáljam az új fényképezőgépet. Mivel a szokásos fényképes oldalam majdnem betelt, ezért egy újabb helyre pakoltam a képeket. (Egyébként a régi és új galériák linkjeit kitettem a a jobb oldalra a blogon.) Mivel a képek ugyanakkorára vannak tömörítve a google-s oldalon, (a fényképész pedig nem lett lecserélve) kívülállóként gondolom sok minőségbeli különbséget nem nagyon lehet felfedezni. Filmeket is csináltam, de azok olyan hatalmasak lettek, hogy percekig bufferelte a google oldala a lejátszáskor, úgyhogy inkább nem tettem ki őket. Pedig nagyon jók lettek. Majd ki próbálok különböző beállításokat a gépen, hátha találok egy optimális kompromisszumot, hogy jól is nézzen ki, de neten is megnézhető legyen.
A hegy lábát a Keio vasútvonallal lehet megközelíteni. Erre a vonalra pedig Hachiojiban szálltam át a JR-ról. Döbbentem tapasztaltam, hogy Hachioji mekkora hely. Még sosem voltam itt eddig és azt hittem, hogy Tokiótól távolodva egyre "kisvárosiabbak" (persze japán standarddal) a helyek. Azonban Hachioji Machidához hasonló, nyüzsgő helyi központnak tűnt. A hegyhez érkezve azonban tényleg már falusias környezet fogadott. Egy pillanatra eszembe villant, hogy hú milyen lesz egyedül az erdőben, de hamar láttam, hogy egyedül nem leszek egy pillanatig sem. A kiránduló úton a nagykörúthoz hasonló forgalom volt. Természetesen villamosok és autók nélkül :)
Az út maga végig le volt kövezve, tehát inkább egy erdőben haladó sétaútra, mintsem kiránduló ösvényre hasonlított. De ettől függetlenül azért nagyon szépen, meredeken emelkedett. Az út mentén mindenféle istenek-szentek-buddhák (?) szobrocskái álltak. Engem egy kicsit a stációkra emlékeztetett. A hegyre (illetve egy félúton lévő pihenőig) egyébként sikló és libegő is jár, de ezeket nem néztem meg. A pihenő helyen viszont lehetett kapni minden földi jót - najó pörkölt nokedlivel nem volt :) - és elvileg a kilátásban is lehetett volna gyönyörködni, ha nem lett volna minden felhős. Szerencsére néhány cseresznyefa és egyéb éppen virágzó növény látványa kárpótolt a panorámáért. Amúgy számítottam erre, itt leszek még Japánban jó ideig, majd megnézem még magamnak ezt a hegyet.
A hegytető felé "botlik" bele az ember a Yakuoin szentély komplexumba. A két legfontosabb helyi istennek ez a kettő tűnt, mert elég sok szobrukat láttam. Az egyiknek szép méretes orra van, a másiknak pedig kacsacsőre. Mindkettő rendelkezik szárnyakkal is. Úgyhogy a "szakállas angyalok" mondás kiegészíthető a pinokkió orrú és csőrös angyalokkal.Ezenkívül láttam még nagyon szép bonzai fácskákat, hatalmas szent fákat (a fa törzse köré kötött papírdarabok jelölik, hogy az adott dolog szent) és rengeteg piros kötött-sapkás szobrocskát. Egy négy-öt fős vidám férfi társaság körbejárta ezeket az egyformának tűnő bábukat és egyikük mindegyik elé rakott egy egy jenest. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy valami fogadás, vagy fogadalom lehetett a háttérben :)
Annyira elálmélkodtam a rengeteg látnivalón, hogy bizony elfelejtettem megkeresni merre folytatódik az út tovább. Már a libegő (felső) állomásánál jártam, amikor rájöttem, hogy én nem is mentem fel a hegytetőre. Úgyhogy ezt következő látogatásomkor be kell még pótolnom. Viszont legalább megkóstoltam a helyi étel-különlegességet, a tororo soba-t. (Japánban szinte mindenhol van valami helyi specialitás). A fehér hab rajta yamból készül. Ha minden igaz, ezt magyarul édesburgonyának nevezik. Hát kinézetre elég érdekes asszociációkra adhat alkalmat (különösen ha az ember megnézi a wikipedian, hogy mi a neve az ilyen típusú soba ételeknek :) ), de nagyon ízletes volt és pálcikával is egész jól meg lehetett vele birkózni.
A kirándulás alkalmat adott arra is, hogy kipróbáljam az új fényképezőgépet. Mivel a szokásos fényképes oldalam majdnem betelt, ezért egy újabb helyre pakoltam a képeket. (Egyébként a régi és új galériák linkjeit kitettem a a jobb oldalra a blogon.) Mivel a képek ugyanakkorára vannak tömörítve a google-s oldalon, (a fényképész pedig nem lett lecserélve) kívülállóként gondolom sok minőségbeli különbséget nem nagyon lehet felfedezni. Filmeket is csináltam, de azok olyan hatalmasak lettek, hogy percekig bufferelte a google oldala a lejátszáskor, úgyhogy inkább nem tettem ki őket. Pedig nagyon jók lettek. Majd ki próbálok különböző beállításokat a gépen, hátha találok egy optimális kompromisszumot, hogy jól is nézzen ki, de neten is megnézhető legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése