Yokohama fényei

Péntek este bevonatoztunk Yokohamába. Eredeti tervem az volt, hogy megnézzük, milyen a kilátás a hatalmas óriáskerékről. Úgy gondoltam, két tériszonyos ember együtt, kevésbé fog félni, mint egy egyedül. Végül azonban mégis lebeszéltük egymást az óriáskerékről, de a kilátás maradt, ugyanis felmentünk a Yokohama Landmark Tower tetejébe.

296 méter magas és itt van Japán legmagasabb kilátója a 69. emeleten (ugye ez nálunk 68., de az az egy emelet ide vagy oda már nem sokat számít). A világ második leggyorsabb liftje viszi fel a látogatót: 45 km/h sebességet is elér. Hát az ember érzi is a gyomrában a sebességet, de olyan gyorsan meg is érkezik, hogy nincs ideje rosszul lenni. Fent csodálatos a kilátás. A kivilágított éjjeli Yokohama minden pénzt megér (ezer jen a belépő fejenként, szóval ez nem csak egy újabb közhelyes kijelentés). Amerre a szem ellát a város fényei világítanak.

Teljesen körbe lehet sétálni a torony tetején és minden irányba nézelődni. Van egy kis kávézó is, az asztalok az ablakok mellett állnak, nagyon romantikus :) Nappal, jó időben állítólag a Fujit is ki lehet venni a távolban. A másik irányba pedig akár Shinjuku felhőkarcolójaig is el lehet látni. Yokohama és Tokió tulajdonképpen már összeért régen - egyetlen hatalmas megavárost alkotva. Habár nem lehet öröm itt élni utazni mindennap, turistaként körbenézni rettentő érdekes. Sőt szerintem nemcsak érdekesnek még szépnek is nevezhető (és nemcsak éjjel, felülről). Csodálatos Japán, és nagyon szerencsések a japánok hogy ilyen sűrű, óriás városaik mellett rengeteg gyönyörűszép természeti szépséget is rejt a vidék. Mivel a partoktól távol nagyon nehézkes volt az építkezés közlekedés ezek a területek majdnem érintetlenek maradtak a múltban, és most amikor már meg lenne hozzá a technika, hogy elkezdjék a hegyvidék meghódítását szerencsére már sokkal inkább előtérbe kerül a természet védelme és megőrzése.

Jó pár fényképet csináltam, jóval többet, mint amennyit feltöltöttem. De persze nem olyan egyszerű fényképezni (főleg, ha az ember lánya olyan buta, hogy elfelejti hozni a kis fényképező állványát is). Szerencsére azért a nagy számok törvénye ismét igaznak bizonyult, azért sikerült egy-két egész jó fotót is összehoznom.

Nézelődés után betértünk még egy igazi japán hamburgeres gyorsétterembe. Még Asada-san említette, hogy neki a Mos Burger a kedvence és szerinte igazán ízletes. Tényleg nagyon finom volt. Nem vagyok gyorsétterem imádó sem -utáló. Egyszer-egyszer nagyon jól esik hamburgerezni. A Mos igazán kellemes meglepetés volt. Nagyon finom volt a hamburger és volt természetesen japános is (ahogy ez egy japán gyorsétterem-lánctól el is várható), például én teriyaki-szószosat kértem. Külön tetszett, hogy az adag kisebb volt mint az otthoni, úgyhogy a szokásos lelkiismeretfurdalás is ("jaaaj nem kellett volna ennyit ennem") is elmaradt. A rósejbni viszont úgy tűnik komoly kihívás a japán konyhának, itt még van mit fejlődniük.