Most szombaton a yokohamai Sankeien kert került sorra a környező látnivalók közül. Ez azért is történhetett meg, mert a valahonnan hozzám került Yokohama térkép hátoldalán volt egy jó kis leírás hogyan lehet odajutni. Eddig csak annyit hallottam róla, hogy Yokohama állomáson buszra kell szállni - ez eléggé gyönge információ mennyiség.
Az odautam nem indult jól, ugyanis sikerült valahogy "elrontanom" a SUICA kártyámat. Ez a csippkártya, amivel vonatozni szoktam. Az eset a következő kép zajlott: már Fuchinobe állomásra menet eldöntöttem, hogy pénzt kell rakni a kártyára, mert mintha kevés lenne már rajta. Viszont a mikor betettem az automatába az egy jóval ezer jen fölötti összeget írt ki, úgyhogy úgy döntöttem ez még ráér. Nézelődtem, hogyan szerezhetném vissza a kártyát, amikor megláttam egy piros, cancel feliratú gombot, és tényleg megkaptam a kártyát. Irány a beengedő kapu. Odaérintem a leolvasóhoz, de valami nem stimmelt. Már régen reflexből "kártyázom", de most valami hiányzott, nem volt hangjelzés vagy valaminek fel kellett volna villania? Nem tudom, lehet hogy el is mozdítottam a kártyát, vagy zavaromba újra odanyomtam a leolvasóhoz. Mindenestre azért nekiindultam és persze hogy becsukódott a kapu és nem engedett be. Utána visszamentem az automatához, de hiába, már annak sem kellett a kártyám, úgyhogy utolsó lehetőségként az állomásfőnökhöz mentem. Ő éppen nagy vidáman egy méretes papírvágó olló segítségével szabadította meg a kollégáját valamitől. Pontosan mitől azt nem láttam, és nem is akartam meglesni a jókedvű párt :) Lényeg a lényeg, az emberke elvette a kártyámat leolvasta a kis automatájával, hümmögött, majd tartott nekem egy pár mondatos kiselőadást, aztán rámnézett és megjegyezte, "maga ezt úgy tűnik nem igazán értette". Hát nem kellemes dolog, ha az ember egy idegen nyelven, mindig csak azt érti meg, amikor ezt közlik vele. Mindenesetre megbeszéltük, hogy ráérek-e, vállat vontam, hogy persze. Erre bepötyögte a kártya kódját, majd a gép egy hosszú blokkot nyomtatott ki, amit ő a kártyára ragasztott és közölte, hogy holnap működni fog, ma meg vegyek szépen jegyet. Így is törtent. (Másnap kimentem az állomásra, ahol a jegyeladó elvette a kártyát és a blokkot, pötyögött a számítógépébe, majd adott egy új kártyát, amin rajta volt a régiről az pénzem is.)
Az odautam nem indult jól, ugyanis sikerült valahogy "elrontanom" a SUICA kártyámat. Ez a csippkártya, amivel vonatozni szoktam. Az eset a következő kép zajlott: már Fuchinobe állomásra menet eldöntöttem, hogy pénzt kell rakni a kártyára, mert mintha kevés lenne már rajta. Viszont a mikor betettem az automatába az egy jóval ezer jen fölötti összeget írt ki, úgyhogy úgy döntöttem ez még ráér. Nézelődtem, hogyan szerezhetném vissza a kártyát, amikor megláttam egy piros, cancel feliratú gombot, és tényleg megkaptam a kártyát. Irány a beengedő kapu. Odaérintem a leolvasóhoz, de valami nem stimmelt. Már régen reflexből "kártyázom", de most valami hiányzott, nem volt hangjelzés vagy valaminek fel kellett volna villania? Nem tudom, lehet hogy el is mozdítottam a kártyát, vagy zavaromba újra odanyomtam a leolvasóhoz. Mindenestre azért nekiindultam és persze hogy becsukódott a kapu és nem engedett be. Utána visszamentem az automatához, de hiába, már annak sem kellett a kártyám, úgyhogy utolsó lehetőségként az állomásfőnökhöz mentem. Ő éppen nagy vidáman egy méretes papírvágó olló segítségével szabadította meg a kollégáját valamitől. Pontosan mitől azt nem láttam, és nem is akartam meglesni a jókedvű párt :) Lényeg a lényeg, az emberke elvette a kártyámat leolvasta a kis automatájával, hümmögött, majd tartott nekem egy pár mondatos kiselőadást, aztán rámnézett és megjegyezte, "maga ezt úgy tűnik nem igazán értette". Hát nem kellemes dolog, ha az ember egy idegen nyelven, mindig csak azt érti meg, amikor ezt közlik vele. Mindenesetre megbeszéltük, hogy ráérek-e, vállat vontam, hogy persze. Erre bepötyögte a kártya kódját, majd a gép egy hosszú blokkot nyomtatott ki, amit ő a kártyára ragasztott és közölte, hogy holnap működni fog, ma meg vegyek szépen jegyet. Így is törtent. (Másnap kimentem az állomásra, ahol a jegyeladó elvette a kártyát és a blokkot, pötyögött a számítógépébe, majd adott egy új kártyát, amin rajta volt a régiről az pénzem is.)
Visszatérve a napi programhoz, Yokohama állomáson megkerestem a buszpályaudvart. Szerencsére az is szerepelt a leírásban, hogy a keleti kijáratot kell keresni az állomáson. Mivel itt minimum egy West End bevásárlóközpont méretű aluljáró és bolt komplexumra kell gondolni (nem is szólva a jó pár kívülről becsatlakozó áruházról) ez egy nagyon hasznos segítség volt. Megtaláltam a buszomat is, éppen bent állt a megállóban. Körülbelül húsz-huszönöt percig tartott az út. A park Yokohamának már külső, lakókörzetében van. Itt már nincsenek felhőkarcolók, vagy hatalmas bérházak (csak kisebbek), inkább kertes házak, vagy kisebb társasházak vannak. Nyugisabb csöndesebb környéknek tűnt.
A kert gyönyörűszép volt. Középütt hatalmas park benne kacsák, teknőcök, halak, kis dombon háromszintes pagoda. Volt egy úgynevezett belső kert is, ez ha lehet még elegánsabban volt megtervezve és elrendezve. Az épületek nagy részét (a pagodát is többek között) Kiotóból hozták ide és építették itt fel újra. A parkot Sankei Hara egy gazdag selyem kereskedő építette először magán használatra, később, 1906-ban nyitotta meg mindenki számára.
A kert gyönyörűszép volt. Középütt hatalmas park benne kacsák, teknőcök, halak, kis dombon háromszintes pagoda. Volt egy úgynevezett belső kert is, ez ha lehet még elegánsabban volt megtervezve és elrendezve. Az épületek nagy részét (a pagodát is többek között) Kiotóból hozták ide és építették itt fel újra. A parkot Sankei Hara egy gazdag selyem kereskedő építette először magán használatra, később, 1906-ban nyitotta meg mindenki számára.
Volt egy bejárható "parasztház" is, hatalmas nádtetővel Ezt az 1960-as években telepítették át ide Gifu prefektúrából. Bent égett a tűz egy fém edény alatt, így aztán az eredeti füstös szagot is átérezhette az ember, egyébként mindenféle használati tárgyat és eszközt meg lehetett nézni.
Szerencsémre volt bent a parkban büfé is. Finom, hideg udont ettem, szárított hártyavékonyságú haldarabkák és egy ecetes sós szilva is tartozott hozzá. A lehűtést egy nagy jég darabbal oldották meg, amit a tésztára raktak.
A pagoda mellett, de a domb másik oldalán egy kilátó is volt. Inkább érdekes mint szép kilátással. Itt derült ki, hogy mennyire is vagyunk közel a nagyváros Yokohamához és a kikötőhöz. Gondolom eredetileg, 100 évvel ezelőtt nagyon szépen lehetett látni az óceánt a távolban, de ma már örültem, hogy nagyrészt a növényzet eltakarta a kikötői gyárakat és az autópályát, amit csak hallani lehetett. (Viszont a kertbe egyáltalán nem hallatszott be a zaj.)
A visszafelé menő buszmegállót kicsit keresnem kellett - nem ugyanazon az úton jött a busz, mint amin ment, de aztán meg lett. Útközben még benéztem a kínai városrészbe is. Sikerült húsos kínai gombócot vennem, nagyon ízletes volt :) Egyébként döbbenetes volt az este leszállta után a rengeteg étterem, ahova folyamatosan próbálták becsábítani a sétálókat, vagy éppen sorban álltak a jobb helyek előtt az emberek. Az egyik étterem bejáratánál középütt egy macska ült. Nem volt hajlandó egy centit sem arrébb mozdulni, úgyhogy a vendégek amikor kijöttek kénytelenek volt átlépni fölötte. Szerintem a tulajdonosok ötlete lehetett ez az élő Maneki Neko. Be is vállt, mert elég sokan álltunk meg a bolt előtt a cicát nézni és a vásárlók is inkább nevettek mint bosszankodtak az "ajtónállón" :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése