Hakone - az elvesztett jegy esete

Hakone kedvelt kiránduló hely, nagyon szép természet, tó, hegyek, onszen (melegvizes források, fürdők), jó időben kilátás a Fujira és még közel is van Tokióhoz. A legegyszerűbbnek az tűnt, ha az Odakyu Hakone Free Pass-t vesszük meg. Ez egy két napig érvényes bérlet (van belőle három napos verzió is), amivel az Ashi tó környékén utazgathat az ember buszon, hajón, fogaskerekűn, kisvasúton, lanofkán; kedvezményekre is jogosít múzeumokban, fürdőkben és benne foglaltatik egy odavissza út Machidáról, vagy Shinjukuról.

Jegyvásárláskor Machidán kicsit felhúztam magam, mert hiába vártam feltűnően már jó ideje, mégis amikor az egyik ablak felszabadult egy pár perce érkezett helyit elém engedtek (konkrétan a pénztáros nagyon udvariasan, de elhajtott, hogy azt a vendéget tudja kiszolgálni). Ezek után még elém tolakodott később két nyugdíjas bácsika, na ők kaptak egy adag magyar anyázást a nyakukba. Persze jó lenne ezt megtanulni japánul is, úgy talán lenne foganatja...

Hakone-Yumotoig mentünk, ahol a bejelentkeztünk a szállásra (Kappa Tengoku). Utána pedig buszra szálltunk és indultunk a tóhoz. Moto Hakonében úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a másik, közeli hajóállomásig (Hakone Machi) és majd ott szállunk vízre. Na ekkor követtem el azt a baklövést, hogy elmentem vécére. Ekkor persze még ezt nem tudtam és nagyon örültem, hogy megtaláltuk a az ősi cédrusokkal szegélyezett utat a parttal párhuzamosan. Már majdnem a kikötőhöz értünk, amikor kiderült, hogy nem találom a jegyemet. Hát nem kívánom senkinek a következő bő félórát. Olyan ideges lettem, meg dühös magamra! Visszamentünk a másik kikötőbe, közben folyamatosan néztem a talajt, hátha kirántottam a zsebemből valahol. De persze sehol semmi. Ott megnéztem a klotyót is, de persze semmi. És ekkor jött útitársam életmentő ötlete, hogy kérdezzem meg az ottani jegyárusokat, hátha valaki megtalálta és leadta. Nem reménykedtem - már abban sem, hogy meg fogom tudni értetni a problémámat. De végülis csak erőt vettem magamon és legnagyobb döbbenetemre - bár úgy tűnt, hogy a hölgynek fogalma sincs miről beszélek - előhozta a másik irodából a jegyemet! Ezek után már végre én is tudtam élvezni a kirándulást és fényképek is készültek :)

Áthajóztunk Togendaiba, a tó másik felébe, ahonnan lanofkára szálltunk át. Ez egy olyan út, hogy volt egy állomás is közben, illetve kettő, de a másodikon át kellett szállni egy új kabinba, míg az első, egy szimpla "állomás" volt. Ahol át kellett szállni, Owakudaniban, van egy nagyobb völgy, ahol mindenféle kénes és egyéb vulkanikus (mondhatnám egyszerűbben úgyis, hogy büdös) gázok szállnak fel. Kicsit horrorisztikus a hely. De nagyon érdekes látvány, a szagot meg kibírja az ember egy ideig :) Lehet venni a vulkanikus forró iszapban megfőzött tojást, aminek ezért fekete a héja. Úgyhogy egészen egyedi hímes tojást is sikerült szerezni így húsvét előtt. (Egyébként az ízén semmi extra nem érződik - normális kemény tojás).

Újabb libegőzés után Sounzannál szálltunk át siklóra hasonlító járműre és mentünk le Gorába. Itt vacsoráztunk két akkora adag ételt, hogy szégyenszemre meg kellett hagynom belőle. Már sötét volt amikor a kisvasúttal visszaindultunk Hakone-Yumotora. Nem is volt nagyon rajtunk kívül utas, kicsit olyan volt mint amikor Chihiro utazik a vízi-vonaton. Persze az elfogyasztott sör mennyiség hatására, azért a hangulat vidámabb volt :)

A szállóhoz onszen is tartozott, de sajnos nem sikerült elég bátorságot gyűjtenem, hogy megnézzem magamnak. A kádban próbáltam csak ki a több mint negyven fokos vizet. (A recepciós szerint az onszenben is ugyanaz a víz van).

Másnap egy szabadtéri modern műalkotások múzeumát néztük meg (Hakone Open Air Museum). Chokoku-no-mori állomásnál kellett leszállni a kisvasútról. Volt jó pár kifejezetten ötletes alkotás, például az átsétálható négyzet-szivárvány, a fémgömbök, a forgó fém-izék, amik különösen jól mutattak a szikrázó napsütésben, a színes üveggel borított torony (aminek a tetejéről a kilátás isteni volt) és egyik kedvencem a földön hasaló nudista szobra :) Másik kedvencem a Demeter istennő fejét ábrázoló szobor. Elnevezés tőlem származik, ez jutott először eszembe a szoborról (najó, jamaikai reggae énekes frizuráját utánozni akaró görög istenség után). Érdekes, hasonló hatalmas kő fej szobrok Bonnban, a Münsterplatz környékén is vannak. Nem tudom van-e összefüggés. Mindenesetre a Hakonéban látott fej sokkal vidámabb volt. Egyetlen negatívuma, hogy a zöldség műanyag volt, nem igazi. Bár így legalább az év minden szakában megtekinthető.

Ebéd után folytattuk az utunkat ugyanazon az úton, mint előző nap, csak az ellentétes irányba. Magyarán Gorában felszálltunk a siklóra, majd Sounzanban a libegőre. Senki nem volt rajtunk kívül a kabinban, úgyhogy nyugodtan garázdálkodtunk és fényképeztünk össze-vissza. Gyönyörű tiszta idő volt, viszont szeles, időnként bizony meg-megbillent a kabin - meg is voltam ijedve. De a tiszta időnek köszönhetően, amikor átlibegtünk a Gora utáni első hegygerincen, elénk tárult a Fuji teljes pompájában. Hát akkora volt, hogy döbbenetes. Körülbelül hasonló hatást tett rám, mint amikor először bukkant elém egyszercsak az effelsbergi rádióteleszkóp - tudja az ember, hogy mekkora, hol van, mire számítson, de maga látvány mégis földbedöngölő. Ezzel koronáztuk meg a hakonei kiruccanást. Sikeresen elértük még az utolsó hajót Hakone-Machiba, aztán busz Hakone-Yumotoig, végül bő egyórás vonatozás következett Machidáig.

Még egy fura használati utasítást sikerült lefényképeznem a női vécében még Hakone-Yumoto állomáson. Arra utal a kis ábra, hogy ha az ábrázolt panel elé emeli a kezét a kuncsaft az bekapcsol és hangot fog kiadni. Ezt eddig is tudtam, de vajon miért ül az iskoláslány a lecsukott tetejű vécén? Illetve ebben az esetben mi szükség van akkor bekapcsolni a nem kívánt hangeffektek túlcsobogó hangrendszert? (Mellesleg nem szép dolog szerintem egy közvécét holmi könyv olvasgatással hosszasan elfoglalni).