Matsumoto

Július huszadikán a jó időre, a másnapi munkaszüneti napra (ez az Umi no Hi, vagyis tengerészeti nap) és nem utolsó sorban a majdnem egész napos vízrendszer ellenőrzésre (ami alatt természetesen elzárták az összes főcsapot a kampuszon) való tekintettel kirándulni mentem Matsumotoba. Azért esett a választásom erre a helyre, mert egyrészt szerettem volna közelebb jutni a japán hegyvidékhez, másrészt itt található az egyik leghíresebb japán kastély is. Ha jól tudom a legrégebbi. Az Azusa expresszel utaztam, aminek nagy előnye, hogy megáll Hachiojiban is, ami tőlem alig negyedóra a helyi vasútvonalon. Szerdán vettem meg a jegyet, de ekkor már nem kaptam ablak melletti helyjegyet a vasárnapi reggel nyolc órás vonatra és az eggyel későbbire is csak az első osztályon volt ablak melletti szabad hely. Végülis a korábbi vonattal mentem és nem ablak mellett ültem. Sokat nem vesztettem, mert egyrészt elaludtam a két és félórás út második felén, másrészt a folyosó melletti ülésről is nagyon jól nézett ki a táj.

Matsumoto szimpatikus kisvárosnak tűnt. Felüdülés volt ilyet is látni a majdnem mindig tömeges Tokió és Yokohama után. Az idő gyönyörű volt, százágra sütött a nap, persze ez azt is jelentette, hogy volt legalább harminc fok, de inkább több. A kastély minden várakozásomat felülmúlta. Gyönyörűszép park közepén, tökéletes állapotban pompázott. A vizesárokban úszkáló hattyúk már a tündérmeseszerűség határát súrolták. A kastélyban látszott, hogy mennyi rengeteg a látogató, szinte végig tömött sorban haladtunk, de a csak egy helyen kellett hosszasabban várakozni. Szerencsére a kastély tervezői értették a dolgukat, az átellenes oldalon lévő ablakok miatt állandó volt a légmozgás, kifejezetten kellemes volt a kinti a kánikula ellenére is. Egyébként odabent végig cipő nélkül kellett közlekedni, ami az én esetemben mezítlábat jelentett, kifejezetten otthonosan éreztem magam a kastélyban :)

Az épület érdekessége, hogy az egyes szinteket összekötő lépcsők egyre meredekebbek. A legutolsón szinte már négykézláb másztam fel és baromira örültem, hogy eszembe sem jutott szoknyát venni :) A legfelső szint a haditanács számára volt fent tartva. Mind a négy égtáj felé nyíló ablakokon könnyen fel lehetett mérni a környéket támadó ellenség helyzetét. A (fő)épület kívülről öt emeletesnek tűnik, de bent van egy titkos hatodik szint is, amin nincsenek ablakok. Itt puskaport, fegyvereket, páncélokat tároltak.

A kastély bejárása és minden irányból való megörökítése után ebédelő hely keresésére indultam. Nagy szerencsémre épp előttem lépett be egy étterembe egy japán család, így nyilvánvaló vált számomra, hogy a hely nyitva van és belül a szokásos ételmakettek is megtalálhatók. Valamint a tömegből ítélve jó helynek tűnt. Az útikönyvből felkészültem, hogy az egyik helyi specialitás a soba (a másik nyers lóhús, de ezt most ugrottam), ami azért is nagyon jó dolog, mert a nagy nyári kánikulában az egyik "ajánlott" étel a zarusoba, (ami hideg sobát jelent). Úgyhogy ezt rendeltem és nagyon jól laktam (600 jenért). Tudtam hogyan kell fogyasztani ezt az ételt (szószba bele kell keverni a külön szervírozott wasabit és hagymát, majd ebbe mártogatni a tésztát), csak azzal zavartak meg, amikor egy kis kannában forró enyhén fehéres színű vizet (?) hoztak. Próbáltam meglesni a többi vendéget, hogy ezzel mit tesznek, de nem jártam sikerrel, úgyhogy meghagytam. Most találtam meg neten, hogy az a tészta főzőleve volt és a maradék szószhoz illik önteni, majd meginni.

Ebéd után betértem egy boltba sapkát vásárolni napszúrást elkerülendő. A vásárlás mellett "elbeszélgettünk" az eladóval is. Kérdezte, hogy honnak jövök, aztán persze csodálkozott nagyokat, hogy nem Amerikából, sőt Európának is egy extrémebb országából. Megbeszéltük, hogy Magyarországon is meleg van most, és "tanulok" itt - az igazságot nem volt épp energiám elmagyarázni :) Természetesen a sapka vásárlás után a nap eltűnt.

Eredeti tervem az volt, hogy megpróbálok eljutni a hegyekbe, illetve a turista utak kezdőpontjába, Kamikochiba. A pályaudvaron, viszont nem sikerült kitalálnom pontosan hol is kellene jegyet vennem a vonatra (amivel eljutok oda, ahonnan még buszoznom kellett volna tovább). Sajnos épp valami nagyobb társaság is befutott, mindenesetre az információnál is tömött sorokban álltak az emberek, úgyhogy megfutamodtam. Sajnálom, hogy ez kimaradt.

Még mentem egy kört az egyik városi buszon, vásároltam wasabis rágcsálnivalót a kollégáknak. Volt wasabis csokoládé is, de azt nem mertem venni. Egyrészt talán túlságosan is egzotikusnak hangzott, másrészt féltem nem bírja ki a hazautat ebben a melegben. Volt még időm a vonatindulásig, addig vettem magamnak egy-két ruhadarabot. A próbafülkében újabb furcsaságba ütköztem, a sminkvédő fejzsákba. Ez egyszerű fejre húzható, nagyon vékony papírzsákszerűség. A bebújós ruhát ezen keresztül illik az embernek magára húznia, gondolom, hogy ne hajazza, rúzsozza össze a felpróbálandó ruhadarabot. Nagyon jó ötlet, de én a nyári kánikulában azért egy csomag papírtörlőt is szívesen vettem volna, mégse töröljem bele az izzadságomat egy ruhába, amit talán el sem viszek.

Visszafelé úton már sikerült ablak melletti helyre kerülnöm. Úgyhogy készítettem is jópár felvételt a szép erdős-hegyes tájról.